Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

Szülők a DKKA-ért!

Kedves Szülők!

Akadémiánk alapelvei közé tartozik a Sportoló-Edző-Szülő(Család) hármas egység kialakítása, működtetése és fejlesztése. Hisszük, hogy enélkül az egység nélkül nem működhet jól egyetlen sportszervezet sem és nem lehetséges sikeres sportolókat nevelni. 
A közös munka egyik alapfeltétele a megfelelő kétirányú kommunikáció a szülők és a sportszervezet között. Ebben szeretnénk most előrelépni és fejlődni. Ahogy a nagysikerű évnyitónkon is elhangzott, szeretnénk felállítani egy szülői csoportot, akik rendszeresen találkoznának az Akadémia vezetőségével és elsőkézből kapnának tájékoztatást a szervezetet és csapatainkat érintő minden jellegű változásról, újdonságról a teljes szezon alatt. Egyben szeretnénk egy olyan fórumot biztosítani, ahol a résztvevők feltehetik az őket és csapataikhoz tartozó összes szülőt érintő és érdeklő kérdéseket és azonnali legfelső szintű válaszokat kaphatnak azokra.
A csoport minél hamarabbi felállítása érdekében kérjük minden csapat sportolóinak szüleit, hogy válasszanak maguk közül valakit, aki ezeken a megbeszéléseken részt fog venni és tolmácsolja a saját csoportja kérdéseit illetve eljuttatja az elhangzott információkat és válaszokat a többieknek.
Kérjük továbbá, hogy a „kiválasztottak” a következő napokban küldjék el elérhetőségeiket (e-mail, telefon, facebook) a következő e-mail címre: dkka.szulok@gmail.com
hogy megkereshessük őket és minél hamarabb el tudjuk kezdeni a közös munkát

Sportbaráti üdvözlettel:

Az Akadémia Vezetősége

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.