A nyolcadik helyen végeztünk

Hazánk legjobb, 13 éven aluli, tini lány kosarasai csatáztak négy napon át az Alba Regia Sportcsarnokban, a DKKA pályázat útján nyerte el a rendezés jogát. Az akadémia korosztályos csapata nagy küzdelemben jutott el a nyolcas fináléig, ahol a tisztes helytállás volt a Nagy Sándor dirigálta együttes célja. Ez sikerült is, a székesfehérvári tinik jól tartották magukat. Érdekesség, hogy a miskolciakkal kétszer is találkoztunk, mindkétszer hatalmas csatában szenvedtünk vereséget. A bajnokság alapszakaszában szintén kétszer mérkőztünk velük, hazai pályán 1 ponttal nyertünk, a pécsi fordulóban pedig pár ponttal vesztettünk. Ezúttal mindkétszer a borsodiak voltak jobbak.

A torna első mérkőzésén az Miskolci VSI-től 55-40-re kaptunk ki, a folytatásban a Zsíros Tibor Akadémia Kőbányától 76-56-ra, a keresztjáték során a Soproni Darazsaktól 75-49-re, végül vasárnap délelőtt, a 7. helyért vívott derbin ismét a miskolciakkal találkoztunk, ahogy a nyitónapon, ezúttal is hatalmas küzdelemben szenvedtünk 62-55-ös vereséget. Végig ott voltunk a miskolciak nyomában, de befognunk nem sikerült őket.

A tinidöntő végső sorrendje. 1. Csata DSE, 2. Zsíros Akadémia Kőbánya, 3. Széchenyi KA, 4. KSC Szekszárd, 5. Soproni Darazsak Akadémia, 6. Török Flóris-Törekvés SE, 7. MVSI Vadmacskák, 8. DKKA.

A legjobb székesfehérvári játékos a végig egyenletes teljesítményt nyújtó Gugolya Eszter lett, a torna legértékesebb játékosa, az MVP pedig a Csata DSE fiatalja, Farkas Szonja. A erőpróba all star csapatába a szakemberek szavazatai alapján Pfeiffer Virág (Sopron), Holcz Rebeka (Szekszárd), Ferenczi Kata (Győr), Nagy Réka (Zsíros Akadémia) és Toman Petra (Csata DSE) került be.

Az utánpótlás bajnoki döntők ezzel nem értek véget a Gáz utcai csarnokban, Alba Fehérvár utánpótlása május 11-től 14-ig az U16-os, fiúk országos döntőjét bonyolítja le. Ahogy az U13-es tinik döntőjére, természetesen arra az eseményre is ingyenes a belépés.  

DKKA Sportmajális 2024
Nevezési lap ide kattintva érhető el!
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS