A szakágvezető elégedett

Petz Gábor

Botos Péter

 

A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia férfi szakágának vezetője, Peresztegi Nagy Ákos értékeli a mögöttünk hagyott idényt. Az edző szerint az elmúlt egy esztendőben együtteseink kimondottan jól szerepeltek.

–         A 2015/16-os idényben folytattam a 2014 májusában megkezdett munkát. A férfi szakág tovább fejlődött, erősödött. Jobb eredményeket értek el a csapataink, tovább nőtt a létszám, a szakmai stáb is bővült, Farkas Sándorral és Horváth Hajnalkával, a velencei csoportot irányító Salamon Endrével és Horváth Hajnalka gyógytornásszal.

Ami örvendetes, hogy az általunk vívott nemzetközi mérkőzések száma is növekedett. A mennyiség mellett jelentős javulást értünk el a minőségi fejlődés terén. Tovább fejlesztettük a tehetséges, jó alkatú játékosok képzését, külön programot dolgoztunk ki részükre. Az Alba Regia SC elnökével, Balássi Imrével együttműködve, hosszú távú programot indítottunk be, melynek célja, hogy egyre több saját nevelésű játékos kerüljön be a felnőtt csapat keretébe.

A 2014/15-ös idényhez képest – 330 fő -, jelentősen nem bővült a fiúk létszáma. Velencén indult be két új csoport, 1 kenguru és 1 gyermek csapat. Fehérváron új csoportot nem indítottunk, inkább már a meglévő csoportok létszámát töltöttük fel az ideális létszámra.

Jelenleg 375 fiú kosárlabdázik akadémiánkon. A 2014/15-ös idényben már az akadémián dolgozó szakmai stáb bővült ebben az idényben. Az előző idényben kibővített Képzési terv alapján dolgoztak tovább az edzőink. A lefektetett egységes elvek egyre jobban jelentkeznek a csapatok játékában. Kezd egy egységes arculata lenni Akadémiánknak.

Az edzők munkáját segítve több oktató filmet készítettünk és bemutató edzések keretein belül próbáltuk bővíteni a tudásukat. A videókat az interneten elérhető oldalra tettem fel, melyet bármikor megtekinthetnek az edzőink. Sajnos, az év során nem volt valami nagy az aktivitás a filmek megtekintése terén.

Minden csapatunkat elindítottuk a korosztályos bajnokságokban, ezzel megfelelő versenyzési lehetőséget biztosítva a játékosoknak. Az edzések száma minden csoportban az ideális volt. Ebben az idényben már szinte mindegyik csapatunk normális méretű, parkettás tornateremben tarthatta az edzéseit. Köszönhetően a tornaterem felújítási programnak.

A nemzetközi mérkőzések száma jelentősen emelkedett. 40 nemzetközi megmérettetése volt csapatainknak. U16-os és U14-es korosztály az EYBL küzdelmeiben vett rész. A Szent István kupán is szerepeltünk és több nemzetközi tornán voltunk jelen az idény során. Az NB-I/B bajnokságban idén először szerepeltünk. Fiatal csapatunknak nehéz dolga volt, hétről-hétre felvenni a küzdelmet az idősebb, rutinos ellenfelekkel szemben.

Véleményem szerint nagyban szolgálták ezek a mérkőzések a játékosok fejlődését. 2015 szeptemberében 3 korosztályban – U14, U12, U11 – kialakítottunk egy-egy válogatott csoportot. A csoportokban a korosztályok legügyesebb, legperspektivikusabb gyerekeit szedtük össze. Így a heti rendszeres csapatedzéseken felül plusz egy un. képző edzést biztosítva a játékosok fejlődésnek. A csoportokkal Nagy Tamás, Hegedüs Péter, Szigetvári Zoltán, Tiringer László, Mészáros Áron és jómagam dolgoztunk – mondta Peresztegi Nagy Ákos.

Hozzátette, eredményességben sikerült előrébb lépnünk. A férfi szakág a fehérvári utánpótlás talán legeredményesebb idényét produkálta ebben a bajnoki szezonban.

U20/A: 3. hely az Országos Bajnokságban

U20/B: 9. hely a Felnőtt Megye Bajnokságban

U18/A: 10. hely az Országos Bajnokságban

U16/A: 4. hely az Országos Bajnokságban és a 18 csapatos EYBL bajnokságban 13. hely.

U16/B: Regionális Bajnokság 2. hely

U16/C: Nyugati Regionális Döntő 4. hely

U14/A: 1. hely az Országos Bajnokságban és a 18 csapatos EYBL bajnokságban 14. hely.

U14/B: Országos Bajnokság 19. hely

U14/C: Észak-Nyugati Regionális Döntő 3. hely

U14/D: Észak-Nyugati Régió 13. hely

U12: 4 csapatunk versenyzett a bajnokságban. Az „A” csapat részt vett az Országos Jamboree döntőben

U11: 9 csapatunk versenyzett a bajnokságban. Az „A” csapatunk a Dunántúli Régió döntőjében 3. helyen végzett.

Ami még szintén fontos, az átgondolt szakmai munka eredményeként a válogatott játékosaink száma növekedett az elmúlt idényhez képest:

U20-as válogatott kerettag: Filipovics Márkó és Varga Máté

U18-as válogatott kerettag: Fülöp Bence

U16-os válogatott kerettag: Pávay Kornél, Takács Martin és Takács Milán

U15-ös válogatott kerettag: Balsay Ádám, Lukács Norbert és Nagy Zsombor

U14-es válogatott kerettag: Ág Kristóf, Csaba Péter, Körmöczi Mihály, Somlai-Kiss Máté és Takács Erik.

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS