Bajnoki döntőt rendezünk

A korábbi esztendők egyértelműen sikeres, több korosztályban rendezett, nemzetközi, EYBL-tornái után ismét nagy fába vágta fejszéjét a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia. Csütörtökön kora délelőtt 9 órakor rajtol a tini, leány kosárlabdázók országos döntője az Alba Regia Sportcsarnokban. A 13 esztendős hölgyek seregszemléjére kerül sor a koronázó városban, impozáns helyszínen, a Gáz utcai létesítményben. A házigazda Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia U13-as csapata, Nagy Sándor edző vezetésével nagy küzdelemben, megérdemelten szerezte meg a szereplés jogát.

Akadémiánk pályázott a rendezésre, amit sikerült is elnyernünk, április 27-től 30-ig rendezzük a finálét. Ahogy a korábbi, hasonló rendezvényeinkre, a belépés ezúttal is ingyenes. A DKKA első derbijét csütörtökön, 15 órakor vívja az MVSI Vadmacskák ellen, az ünnepélyes megnyitó a mérkőzés után, 16.45-kor kezdődik. A pénteki programot a DKKA nyitja, délelőtt 9 órakor a Zsíros Tibor Akadémia Kőbánya csapatával találkozunk. Reményeink szerint a korábbi, székesfehérvári, korosztályos tornákhoz hasonlóan, ezúttal is sokan látogatnak ki a csarnokba és teli torokból buzdítják a lányokat.

Hajrá DKKA!  

DKKA Sportmajális 2024
Nevezési lap ide kattintva érhető el!
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS