Fél évszázad a kispadon

Petz Gábor

Botos Péter

 

A 71 esztendős Bekő Zsolt pontosan 50 éve edzősködik, az utóbbi években kizárólag az utánpótlásban, három esztendeje dolgozik a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémián. Az első időszakban a junior és a kadett együttest is dirigálta, most csak a juniorokkal foglalkozik.

– Debrecenben születtem, 1945 nyarán. A családom amúgy mindig Pesten élt, ám a fővárosi, háborús körülmények miatt édesanyám úgy döntött, nekem a Hajdúságban ad életet. Visszatértünk a fővárosba. Tizennégy évesen, középiskolásként, 1959-ben, fűzős bőrlabdával, 1-es és 2-es poszton játszottam, inkább irányítóként. Néha NB III-ban, zömmel NB II-ban játszottam. Pécsen, a tanárképzőben kezdtem edzősködni, játszottam az NB II-ben és edzősködtem a főiskola utánpótlás csapatánál, ugyanis az akkori szabály szerint másodosztályú csapatnak kellett utánpótlás együttest indítani. Akkor úttörőnek hívták azt a korosztályt, most serdülőnek. A főiskola után Pétfürdőre kerültem, tanítottam matematikát, kémiát, testnevelést. Az utolsó évfolyamban végeztem Pécsett, amely még három szakon szerzett diplomát. Később kétszakos képzés következett, napjainkban egy szakon is tanulhat valaki.

– Ezen időszakban, az első péti években egyáltalán nem edzősködött?

– De igen. Nagy hagyományai voltak a településen kosárlabdának, az NB II-es bajnokságban szerepeltek a férfiak, a Nyugati csoportban. Jó csapat volt, előfordult, a Vidi azért nem jutott fel az élvonalba, mert a péti, bitumenes pályán nem tudott nyerni. Sőt, megtörtént, hogy a Péti MTE Fehérváron győzött, hatalmas meglepetésre. A férfiak tehát rendben voltak Péten, én pedig építettem a női utánpótlást, 1968 óta kizárólag hölgyekkel dolgozom. A megyei bajnokságból 12 év alatt feljutottunk az NB II-be. Madocsay Miklós volt az Alba Regia Építők női, NB I-es csapatának edzője. A fővárosba távozott, én pedig az NB I-es, fehérvári, női csapat edzője lettem, a 8. helyen végeztünk az 1980-81-es bajnokságban. Edzőként ez a legjobb helyezésem. A következő évben a 13. helyre futottunk be, majd Bata László vette át a csapatot, én pedig a városi sportiskolához kerültem, a serdülő lányokkal a 3. helyen zártunk az országos döntőben, az OSK-n. Megszűnt a városi sportiskola, az Ikarusnál folytattam az utánpótlásban, a nyolcvanas években, a korosztályos kupákon ezüstérmeket és bronzokat szereztünk. Az utánpótlásban tevékenykedtem 1990-ig, valamint néha dolgoztam a felnőttekkel is.

– Akikkel amolyan liftezést hajtottak végre.

– Feljutottunk az NB I/B-be, ki is estünk, valóban hullámvasút volt a szereplésünk. Elfogadtam a BSE ajánlatát, Madocsay Miklós volt a felnőttek edzője, hívott a fővárosiak utánpótlásába. 1992-ben visszatértem tanítani a Zentai iskolába és edzősködtem az Ikarusnál, a felnőtteknél az NB I/B-ben. A kilencvenes évek második felében, öt éven át a lány, korosztályos válogatottaknál voltam másodedző, két Eb-döntőn szerepeltünk. Újra az Ikarus utánpótlása következett, aztán a felnőtt csapat másodedzője lettem Újvári Miklós mellett, 1999-ben feljutottunk a legmagasabb osztályba.

– Nem szép emlék. Fél év után az együttes visszalépett a bajnokságból.

– Az ígért szponzori pénzek nem jöttek, a csapatot nem sikerült megerősíteni, a szezon felénél bedobtuk a törülközőt, anyagiak hiányában nem tudtuk végigjátszani a bajnokságot. A felnőtt csapat megszűnt, az Ikarus utánpótlása megmaradt, ott folytattam. Aztán az is a megszűnés szélére került, az Albacomp kosarasait vezető Nagy Gábor és egy korábbi játékos, Nagy György vállalkozó, segítségével maradt életben az utánpótlás, a két úriember, valamint több szülő segítségével, 2001-ben létrejött a Fejér Kosár SE. Ott dolgoztam, 2014 nyarán kerültünk át a DKKA-hoz. Az első, akadémiás évben két csapatom volt, a kadettek és a juniorok, aztán utóbbiak maradtak. Közepesen szerepelünk a bajnokságban, a lényeg, hogy összhangba hozzuk az élsportot és a tömegsportot. A jobbak természetesen minőséget képviseljenek, de fontos, hogy az is szerephez jusson, aki szereti a kosárlabdát, de nem lesz élsportoló. Akad olyan játékosom, aki 18 évesen kezdett kosarazni. Vannak ügyes gyerekek, összesen 16 lánynak tartok edzést.

– Ötven év a kispadon, kimondani sem egyszerű.

– Az egészségem rendben van, szeretnék dolgozni, továbbra is az utánpótlásban. De a jövőben már nem vezetőedzőként, hanem másodedzőként. Jöjjenek a fiatalok, őket szeretném segíteni.

– Két gyermeke van, fia ismert futballista volt, majd edző lett, az élvonalban. Ön erőltette, hogy sportoljanak?

– Rájuk bíztam a döntést. A lányom 43 éves, kosarazott az Ikarusban, NB I/B-ben játszott irányítóként, volt az országos, középiskolás döntő legjobb játékosa. Ő is edzősködni kezdett az Ikarusban és a Fejér Kosár SE-ben, ám az unokám születése után nem tért vissza a kispadra, a szakmájában helyezkedett el, vezető ápolónő Várpalotán. A fiamat, Balázst hívták kosarazni az Építőkbe, de akkor már focizott, utánpótlás válogatott lett a Vidiből. Kosarasként balkezes volt, labdarúgóként ballábas, a futball mellett határozott. Jó döntés volt, a kosárlabdához 175 cm-rel talán alacsony lett volna. Hívták teniszezni is, ügyes volt minden labdával. Az utánpótlás válogatottakban rendszeresen szerepelt, öt klubban játszott az élvonalban. Jenei Imre volt a szövetségi kapitány, behívta a keretbe, de az összetartás előtti utolsó edzésen megsérült. Több mint 250 NB I-es meccse van, edzőként pro licencet szerzett, az élvonalban Kecskeméten és Diósgyőrben dolgozott, jelenleg Győri ETO FC vezetőedzője. Feljutottak az NB II-ben, jóval a bajnokság zárása előtt biztosították, hogy jövőre egy osztállyal feljebb szerepeljenek. 

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS