Felejthető első, biztató második félidő az első fordulón

Korosztály:

U20

Csoport:

Fejér Megyei Bajnokság

Forduló:

1. forduló

Helyszín:

Székesfehérvár

Terem:

MKOSZ Sportcsarnok

Dátum:

2017-10-02

Csapatok:

Alba Fehérvár – Fehérvár KC

Eredmény:

73 : 97

Negyedek:

11 : 26, 13 : 28, 20 : 23, 30 : 20

Edzői értékelés:

Eléggé megilletődötten kezdtük a mérkőzést (finoman fogalmazva), melynek oka, hogy a csapat nagyobb részben kicserélődött a tavalyi megyebajnoki csapathoz képest és pályára lépéskor realizálódott bennük, hogy az edzésen elmondottak nem ijesztések és mendemondák voltak, hanem az ellenfél játékosai tényleg 20cm-el magasabbak, 20 kilóval nehezebbek és 20 évvel idősebbek lesznek.

A második félidőben sokkal bátrabb csapat lépett a pályára, aminek eredménye sok kiharcolt hiba az ellenfélnél és szerzett labdákból dobott könnyű kosarak voltak. Külön örömömre szolgált, hogy a második félidőben minden pályán lévő játékos a hatalmas fizikai különbség ellenére megakarta állítani az ellenfelet, melynek eredménye ugyan 4 kipontozódás lett, ez azonban nálam a szezon elején pozitívum.

Elégedett vagyok, hogy felemelt fejjel nézhetünk tükörbe a vereség után is, viszont a következő mérkőzésen 40 percig kell ugyanazt a teljesítményt hoznunk, amit most a második félidőben, kiemelkedően a 4. negyedben nyújtottunk.

   

Edző:

Antal Balázs

DKKA Sportmajális 2024
Nevezési lap ide kattintva érhető el!
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS