Ketten a válogatottban

A rövidesen kezdődő EYOF-ra, azaz az ifjúsági olimpiai fesztiválra készülő, U16-os, fiú kosárlabda válogatottban az Alba Fehérvár-DKKA utánpótlásából két, saját nevelésű játékosunk, Lukács Norbert és Balsay Ádám szerepel. Valamint a kispadon Peresztegi Nagy Ákos segédkezik Váradi Attila vezetőedzőnek.

Fiataljaink július 24-én, hétfőn, a törökök ellen kezdik meg szereplésüket a Kisalföldön. Előzőleg két, felkészülési mérkőzést vívtak Fehérváron, az MKOSZ-teremben. Az első meccsen Balsay, a másodikon Lukács volt eredményesebb. A mieink az első összecsapást elvesztették, a másnapit viszont megnyerték.

U16 fiú felkészülési mérkőzés, Székesfehérvár, MKOSZ-csarnok
Magyarország–Fehéroroszország 72– 83 (24-26, 15-13, 14-23, 19-21)

Magyarország: Lukács 5, Pallai 9/3, Balsay 2, Kovács 11/3, Fekete 6/3 Cs: Kopácsi 7/3, Kiss 2, Verasztó 10, Filipovity 4, Pintér 2, Gilszki 4, Csikai 7, Nagy 3.

Jól kezdett a magyar csapat, a 3. percben már 8-2-re vezetett. Ezután felzárkózott a fehérorosz csapat és a félidő hátralévő részében kiegyenlített játék folyt. A második félidőben védekezést váltottak a vendégek, melynek eredményeként gyorsan 10 pontos előnyt szereztek a harmadik negyed végére. A folytatásban hiába próbált felzárkózni csapatunk, ezen kísérleteinket a jó erőkből álló fehérorosz együttes rendre visszaverte és megérdemelt győzelmet aratott.

U16-os felkészülési mérkőzés, Székesfehérvár, MKOSZ Edzőcsarnok
Magyarország–Fehéroroszország 94-66 (27-16, 25-19, 17-17, 25-14)
Magyarország: Pallai 18/6, Balsay 6, Pintér 7/3, Kovács 15/3, Csikai 4 Cs: Kopácsi 
2, Lukács 2, Verasztó 3, Filipovity 7/3, Gilszki 17/12, Fekete 11/3, Nagy 2.
Végig vezetve, kontrolálltan támadva és jól védekezve megérdemelt győzelmet aratott a korosztályos válogatott.
Váradi Attila vezetőedző: – Gratulálok a fiúknak a győzelemhez, mentalitásban és a játék minőségében sokat változtunk az előző naphoz képest. Akkor a védekezésünk volt gyenge, a második mérkőzésen nagyot léptünk előre ebben a tekintetben. Ilyen hozzáállással és okos játékkal fel tudunk készülni az előttünk álló két nagy versenyre. Az ifjúsági fesztiválra, valamint az augusztusi, bulgáriai Divízió B-s Eb-re.

DKKA Sportmajális 2024
Nevezési lap ide kattintva érhető el!
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS