Matthieu Donnard munkába állt

Petz Gábor

Botos Péter

A francia szakember, Matthieu Donnard június végén már tartott edzéseket a kiemelt csoport tagjainak – fiúknak és lányoknak -, távozásakor úgy nyilatkozott, elképzelhető, hogy rövidesen visszatér. A tárgyalások eredményre vezettek, a fiatal tréner a közelmúltban aláírta egy évre szóló szerződését a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiával. Az U16-os, fiú csapatot irányítja, valamint éberen figyeli a többi korosztálynál zajló munkát is.

– Június végén kiválóan éreztem magam Fehérváron, már akkor beszéltünk a további együttműködés lehetőségéről. Tetszett a belváros hangulata, a Balaton közelsége, úgy gondoltam, itt képes lennék hosszabb időt is eltölteni. A DKKA irányítói szerződést ajánlottak, amit örömmel elfogadtam. A Le Mans harmadosztályban szereplő, férfi együttesét hagytam ott a fehérvári lehetőség miatt, nem volt könnyű döntés. Ugyanis minden a városhoz köt, öt évet töltöttem ott játékosként, a klubnál fejeztem be a pályafutásomat, majd edzősködni kezdtem, négy éven át ültem a kispadon. A legutóbbi idény jól alakult, a 3. helyen végeztünk a felnőtt csapattal. Aztán jött a fehérvári lehetőség, amit komolynak tartok szakmailag, ezért is fogadtam el. Megismerhetem egy új ország kultúráját és kosaras kultúráját – mondja az edző, akit Mattként szólít mindenki a Gáz utcai csarnokban.

Gyakran értekezik Dzunic Branislavval, az Alba Fehérvár vezetőedzőjével, amikor a felnőttek befejezik, az utánpótlás csoport tagjai kezdik a gyakorlást – vagy fordítva -, a trénerek hosszasan értekeznek. De nem csak az első mesterével, az utánpótlásban dolgozó szakvezetőkkel is jó viszonyt ápol Donnard. Farkas Sándorral, Peresztegi Nagy Ákossal és Pethő Ákossal is sűrűn egyeztet. Peresztegi a DKKA férfi szakágát vezeti, valamint ősztől az Alba Fehérvár NB I/B-s gárdáját dirigálja, Pető az elmúlt hetekben Nyíregyházáról került Fehérvárra, az U18-as csapatot vezeti irányítja.

– Pethő Ákossal gyakran közösen tartunk edzést, hiszen az U16-os és U18-as korosztályban van átjárás. Jól érzem magam Fehérváron, mivel a nyár elején már szereztem tapasztalatokat, nem idegen helyre kerültem. A csarnokban, a klubnál és az akadémián mindenki barátságos velem, igyekszem meghálálni a megelőlegezett bizalmat.

A tréner egyedül érkezett Franciaországból, de a családja a lehetőségekhez mérten, sűrűn látogatja majd. A neje és két lánya, a 7 éves Maelle és a 9 esztendős Léna amilyen gyakran csak tud, jön a családfőhöz. Augusztus végén, október végén pár napot töltenek itt, majd karácsonykor hosszabban időznek Fehérváron. A família itt tölti az ünnepeket. Matthieu Donnard életében amúgy nem csak a kosár és a család fontos, a futás is. A második, általa leginkább imádott sport rengeteg élményt nyújt számára. Nem ritka az a nap, amikor 20 kilométert teljesít, hetente háromszor letudja ezt a penzumot. Legutóbb a Bakonyban futott nem kimondottan könnyű terepen, 20 kilométert teljesített Bakonybél környékén. A hosszabb táv sem kottyan meg neki, hazájában ultramaratoni viadalon is indult, 180 kilométeres viadalon szerepelt, a versenyt gond nélkül befejezte.

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS