Az akadémia 29 esztendős trénere, Nagy Dániel előtt más út nem is nagyon létezett, mint a kosárlabda. Számára teljesen egyértelmű volt, hogy a palánkok világánál próbál boldogulni, lévén ezt a sportágat űzte az egész családja, édesapja, édesanyja, valamint a nővére is. Apukája, Nagy György húsz évet töltött az Alba Regia SC NB I/B-s csapatban, Hegedűs István és Nagy Gábor irányítása alatt, édesanyja az Ikarusban kosarazott, de ő nem jutott magas szintre. Nővére, Eszter az utánpótlásban korosztályos válogatott volt.
– Amikor a tesóm kosarazott, már nem volt női szakág az a Gáz utcában, 16 évesen hagyta abba korosztályos válogatottként, mindkét térde elszakadt. Peches volt, tönkrement az egyik térde, nem adta fel, visszatért, aztán elszakadt a másik is, befejezte. Pedig ő női vonalon tehetségesebb volt, mint én a fiúknál. Az egész család megőrizte a kosárlabda szeretetét, apu és anyu is ott van az Alba meccsein. Amikor kosárlabdáztunk, természetesen az én mérkőzéseimre és a nővérem találkozóira is ellátogattak, nem csak itthon, idegenben is.
Nagy Dániel tíz évesen kezdett kosarazni, Nagy Sándornál, ő volt a nevelőedzője, aztán Nagy Tamás, Kertész Zsolt, Peresztegi Nagy Ákos, végül Matus Gábor és Góbi Henrik dirigálta az edzéseit.
– Amolyan jolly joker voltam, 1-től 4-es posztig mindenütt játszottam a 190 cm-es magasságommal. A legjobb eredményem utánpótlás bajnoki cím, valamint többször zártunk a második, harmadik helyen. Az U20as csapattal egyszer sikerült nyernünk, Matus Gábor irányításával győztünk, a ZTE ellen diadalmaskodtunk a döntőben. Sok jó edzőm volt, mindenkitől tanultam valamit, mindenkivel szerettem együtt dolgozni. Az alapokat Nagy Sándor tanította meg, Peresztegivel a taktika alapjait sajátítottam el, sokat tanultam tőle. 22 évesen hagytam abba a kosárlabdát az Albacompban, kiöregedtem az utánpótlásból, úgy döntöttem, a Fehérvár KC-ben folytatom az NB I/B-ben, egy évet náluk húztam le, kettőt Tatán, az NB II-ben. Most a megyebajnokságban játszom, irányitóként és a mezőnyben is szerepelek, bedobóként. Bár nem dobok sok pontot.
Az edzősködést öt és fél éve kezdte, 2012 nyarán a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémián. Nem voltak illúziói az élvonalbeli, profi, sportolói karrier kapcsán, az edzősködésben megtalálta a számítását.
– Régóta terveztem volt, hogy edzőként folytatnám, ha az utánpótlásból kiöregszem. Nem voltam kiemelkedő tehetség játékosként, ezt mindig is tudtam magamról. A szüleim sem presszionáltak, nem erőltették, hogy profi kosaras legyek. Rám bízták a döntést, annak örültek, hogy sportolok, drukkoltak nekem mindig. Azt viszont kifejezetten támogatták, hogy edzősködjek. Nem vagyok főállású tréner az akadémián, a családi vállalkozásunkban dolgozom, amelynek van gazdasági és szolgáltató részlege, ott tevékenykedem főállásban.
A fiatal elmondta, tökéletesen érzi magát a kosaras utánpótlásban, nem vágyik hangos sikerekre a felnőtteknél. „Itt születtem, itt élek, mindig a fehérvári utánpótlásban szeretnék dolgozni, nem vágyom máshova. Az edzői hitvallásom egyszerű: mindig a gyerek az első. A legfontosabb, hogy a hozzám kerülő gyerekekkel megszerettessem a sportot, a kosárlabdát.”
Az első csapata az U14 C volt, Blahó Barnabással tevékenykedett, később Peresztegi Nagy Ákossal az U16 A és az U16 B csapatot dirigálta, két éve pedig a DKKA az U14 A , azaz a 2004-es születésű játéksok tartoznak hozzá.
-Itt egyedül irányítom a tréningeket, valamint az U16 C is hozzám tartozik az Alba Fehérvárnál. Utóbbi csapatnál van játékosom bőven, 30, fiatal kosarassal foglalkozom. Én nem az eredményeket tartom jelenleg elsődlegesnek, hanem azt, mennyi válogatott játékost sikerül nevelnem. Két tanítványom már sikerült az U14-es, régiós válogatottba, Szalczgruber Ádám és Kertész Dávid. Bízom benne, hogy rövidesen mások is követik a példájukat. Egynapos kiválasztó tábor volt az ősszel Sopronban, ahol az északnyugati régió játékosainak tartottunk edzést és megfigyeltük őket a kollégáimmal, a szombathelyi Szarka Ildikó dirigenciája mellett. Egy oroszlányi és egy szombathelyi edzővel tartottunk foglalkozásokat, Várdai Attila, az utánpótlásért felelős szövetségi vezető jelenlétében. Nem csak Szalczgruber és Kertész volt jelen a hűség városában tartott táborban, Fehérvárról Bata Olivér és Ujhelyi Adrián is szerephez jutott a nyugati határszélen, de ők végül nem kerültek a régiós keretbe. Szalcgruber és Kertész viszont a soproni válogató után a nyugati válogatott tagjaként eljutott a régiós dzsemborira, amit a Vasasnál, a Pasaréti Sportcentrumban tartottak. Ott én már nem dolgoztam, nézőként voltam jelen a meccseken. Négy csapatos torna volt, a keleti, nyugati, déli és pesti gárda lépett parkettre. Játékosaink meghatározó szerepet töltöttek be a Nyugat csapatában. A nyáron keretszűkítés következik, a régiós válogatottakból kijelölik a válogatott bő keretét, bízom abban, hogy mindketten bekerülnek. Szalcgruber és Kertész hasznos játékos, fehérvári, korosztályos csapatunk motorjai, támadásban és védekezésben is lehet rájuk számítani.
