Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
Ne feledd

Dávid Kornél K. A. – BEAC Újbuda K. A. 50 – 60

2014.11.26. Székesfehérvár

Junior leány alapszakasz, regionális középcsoport

Dávid Kornél K. A. – BEAC Újbuda K. A. 50 – 60 (12-11, 22-17, 7-25, 9-7)

A csoport első helyéért játszott a két csapat. Az első mérkőzésen a fővárosban a BEAC nyert 3 ponttal. A fehérváriaknak 4 pontos győzelemre lett volna szükségük az első helyhez. Az előjelek nem a DKKA-nak kedveztek: a vendégek két magas játékossal kiegészülve érkeztek, akik a mérkőzésen 21 pontot dobtak. A hazaiaknál sérülés miatt hiányzott Balsay Rita, Varga Dóra, Réti Boglárka, főiskolai tanulmányai miatt Ribi Zsófia, ők idegenben együtt 31 pontot dobtak.

Így főleg kadet korú játékosainkra épülő csapatunk jól helytállt. Három negyedet nyertek a zömmel zónázó fővárosiak ellen. Kár, hogy a nagyszünet utáni zavar hosszú volt, a vendégek fordítottak és a negyedik negyedben csak szépíteni sikerült. Pozitívum, hogy zóna ellen több szép támadást vezettünk, volt türelmünk helyzetig játszani, és azt értékesíteni. A harmadik negyedben sokszor rosszul döntöttünk, ritmustalanul dobtunk. Ezzel a vereséggel nem sikerült bekerülni a legjobbak közé, de az itt mutatott játék biztató a jövő szempontjából!

Balsay Dalma 7, Sveininger Enikő 12/9, Gyuricza Fruzsina 14, Benkó Anna 8, Góbi Maja 2. Csere: Kárpáti Korinna 4, Uley Szonja 3, Ács Nóra, Bacsárdi Zsófia, Kovács Nelli, Láng Fanni, Varga Dóra. Edző: Bekő Zsolt.

You must be logged in to post a comment Login

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com