Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

11. helyen zárt U18/A csapatunk

Véget ért a szezon az U18/A csapatunk számára. Utolsó megmérettetésük a “B” Döntő volt, ami a 9-16. helyezések elosztását jelentette. Mivel a Debreceni KA csapata túl erősnek bizonyult a visszavágón, nem sikerült beverekedni magunkat a legjobb nyolc csapat közé.

A “B” döntő kuparendszer szerint zajlott le, ahol az első nap a Nyírsuli KA/B ellen kellett hoznunk a kötelezőt (98-71), hogy másnap a Kecskemét-Békés mérkőzés győztesével játszhassunk. Az elődöntőben a Kecskemét ellen magabiztos első félidőt követően sikerült egy nagyon gyenge második etapot produkálnunk. A szerencse sem volt velünk, ennek köszönhetően egy utolsó másodperces palánkos hármassal lecsúsztunk a döntőről (66-69). A bronzmérkőzésen a Nyíregyházi “A” csapattal játszottunk, ahol koncentrált, kiegyensúlyozott játékkal sikerült megszerezni a győzelmet (83-70).

A nyolc csapatos tornánk 3., összesítésben a 11. helyen végeztünk a bajnokságban.
A tornán a csapat legponterősebb játékosa Abu Patrik, a legértékesebb játékosának pedig Dékány Balázst választották.