Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

Indul a DKKA nyári tábora!

Új helyszínen, de a megszokott színvonalon tartja meghívásos nyári táborát a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia. Kunszentmiklóson, a szakmai vezetés által már korábbról megismert teremben, profi körülmények várják a harmincöt kiválasztott gyereket, ezúttal az 1999-2002 között születetteket. Salamon Endre, a tábor egyik szervezője, egyike a szakmai munkát vezető edzőknek elmondta, az egyéni képzés és a csapatépítés egyaránt fontos, a gyerekek június 16-27 között minden értelemben remek élményekkel gazdagodhatnak.

A tábort az MKOSZ támogatja anyagilag és egyben a tavaly elfogadott szabályok szerint akkreditálja is: a részt vevő, illetve 1-1- foglalkozásra lelátogató edzők kreditpontokat szerezhetnek. A gyerekek pedig a szervezők elképzelése szerint sok nagyszerű tapasztalatot. Salamon Endre korábban dolgozott már a kunszentmártoni teremben, jól ismeri a körülményeket.

“Kényszerpályán voltunk, az eredeti helyszín, Balatonfüred a tornaterem felújítása miatt végül kiesett. Gyorsan kellett másik megoldást találnunk, ez lett Kunszentmiklós. Ezt a helyszínt viszont egy héttel korábban tudtuk megkapni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A tábor a tavalyi, MKOSZ által akkreditált szakmai tábor szerves folytatása, ugyanazzal a szisztémával, amit tavaly jóváhagyott a szövetség. Az ottani munkába bekapcsolódó edzők két nap után kreditpontot kapnak.

A képzési rész nagy sikert aratott tavaly, ezt folytatjuk idén is. Délelőttönként egyéni program lesz, szétbontva a csoportokat. 1-1 edzőre 2-4 gyerek jut maximum, ami nagyon igényes, alapos, személyre szabott munkát biztosít. Hibákat javítunk, illetve tanítunk. Ez persze igényli a megfelelő edzői létszámot: négy edző dolgozik majd a gyerekekkel plusz egy kondi-edző. Nyolc palánkos teremben leszünk, minden csoport egyszerre tud dolgozni.

Napi 8 és fél óra termünk lesz, ebbe minden belefér. Délelőtt egy és negyed órát dolgoznak nagyjából egyénileg. P. Nagy Ákos, Tóth Andris, Blahó Barna és én foglalkozunk a gyerekekkel, Mészáros Áron pedig az erőnléti munkát irányítja. Több kolléga jelezte, hogy a kreditpontok miatt szintén lejön 1-1 foglalkozásra.Hogy még optimálisabbak legyenek a körülmények, a csarnokból gyakorlatilag közvetlen átjárás nyílik egy termálvizes gyógyfürdőre, ami kifejezetten jót tehet a kisebb sérüléseknek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A helyiek nagy tapasztalattal rendelkeznek a rendezés terén, annak idején például volt már itt center-tábor, magam is dolgoztam itt. A helyszín tehát többszörösen kipróbált, a svédasztalos reggelitől kezdve a kiszolgálásig mindenben profi körülmények lesznek. A szállásunk egy panzió vadonatúj szárnyában van, nagyjából 600 méterre a teremtől.

A tábort az idén is meghívásos alapon szerveztük, a korosztályt 1999-2002 között határoztuk meg. Elsődlegesen a DKKA ebbe a korosztályba tartozó legtehetségesebb gyerekeit hívtuk meg, ezen felül pedig a tehetséggondozó csoportunkban év közben rendszeresen szereplő gyerekek közül válogattunk. De van néhány egyéni jelentkezőnk is, szerencsére mondhatom, a tábornak gyorsan híre ment, az érdeklődés alapján akár még egy ugyanilyen tábort megszervezhettünk volna.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Összesen 35 gyerek lesz. Az egyéni képzéseket követően naponta félóra-40 perc koordináció-javítással, fizikai erőfejlesztéssel foglalkoznak a gyerekek. Délután csapatedzés, a pályán való együttműködést, gondolkodást segítő csapatedzések lesznek, a két évfolyam külön-külön dolgozik mintegy másfél órát. Vacsora után is visszamegyünk a terembe, amolyan tábori kosaras programok lesznek – dobóversenyek, szobák közti bajnokság –, de elméleti képzésre is lesz lehetőség. Idén is meglátogatja majd a tábort az akadémia vezetői közül Dávid Kornél, Kiss János.”

(A képek a 2013-as balatonarácsi táborban készültek)

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük