Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

II. hely a Zsíros Kupán!

Rangos, négy csapatos tornán vettünk részt december 22-én Budapesten, ahol a mérkőző csapatok mindegyike a saját régiójában élcsapatnak számít.

Arra vártam a választ, hogy mire vagyunk képesek ilyen szintű csapatokkal szemben. A tapasztalatok pozitívak. A legfontosabb, hogy a tét nem agyonnyomta, hanem inkább nagyobb küzdelemre sarkallta a csapatot. ( korábban nem mindig volt ez így)

A legjobb teljesítményt a házigazda Darazsak ellen nyújtottuk, ahol a jó játék mellett a szívünket is kitettük a pályára! Jó volt viszont látni az elmúlt időszakban gyakoroltakat. Sokat léptünk előre védekezésben, egy-egy elleni játékban, és sokat javult- nagyobb sebesség mellett is a ziccerek pontos befejezése.

A döntőnek is beillő mérkőzésre a Kecskemét ellen került sor. A fáradtság a mi játékunkra nyomta rá jobban a bélyegét, a kevesebbet hibázó ellenfél – szoros mérkőzésen ugyan-, de megérdemelten nyert.

Egészen biztos vagyok benne, hogy ez a torna, és az ott szerzett tapasztalatok kellően felvérteznek minket a folytatáshoz!

Gratulálok a mutatott játékhoz, és a 2. helyhez a CSAPATNAK!!!

 

Szolnok- DKKA UGRÓMÓKUSOK 29: 84 (8:16, 6+5: 21+3, 6:23, 4:21)

A csapat tagjai: Máthé Barnabás

Maár Levente 6

Simon Benedek 14

Bata Olivér 18

Denk Norbert 2

Csoba Levente

Endl Levente 7

Szalczgruber Ádám 5

Ódor Benő 5

Ujhelyi Adrián 6

Szendrei Márió 10

Kertész Dávid 11

 

DKKA UGRÓMÓKUSOK- ZSAK (BUDAPEST) 70: 58 (14:12, 16+5. 16+7, 18:6, 17:16)

A csapat tagjai: Máthé Barnabás

Maár Levente 3

Simon Benedek 6

Bata Olivér 12

Denk Norbert 1

Csoba Levente

Endl Levente 3

Szalczgruber Ádám 14

Ódor Benő1

Ujhelyi Adrián 15

Szendrei Márió 10

Kertész Dávid 5

 

DKKA UGRÓMÓKUSOK- MERCEDES KECSKEMÉT 54:62 (15:15, 10+9: 18+8, 13:9,7:12)

A csapat tagjai: Máthé Barnabás 3

Maár Levente 1

Simon Benedek 11

Bata Olivér 15

Denk Norbert

Csoba Levente 1

Endl Levente 2

Szalczgruber Ádám 4

Ódor Benő 2

Ujhelyi Adrián 3

Szendrei Márió 4

Kertész Dávid 6

zsiros_20141220_all

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük