Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

Agresszivitásban járnak előttünk

Három mérkőzést vívott Szarajevóban, a húsvéti, nemzetközi tornán a DKKA U16-os, fiú együttese. Nagy Dániel és Blahó Barnabás dirigálta a gárdát, ugyanis a vezetőedző, Kertész Zsolt ezúttal nem tartott a küldöttséggel.

Kertész az újdonsült nemrég kinevezett vezetőedző, Góbi Henrik munkáját segíti a felnőtteket, a rájátszásba igyekvő TLI-Alba Fehérvár gárdáját.

 

– A kimondottan jól szervezett, hat csapat részvételével zajló boszniai tornán a KK Cibona Zagrebbel vívtuk a bemutatkozó meccsünket, az első negyedben még vezettünk, 17-14-re. A félidő előtt fordítottak a horvátok, 29-28 állt az eredményjelzőn, tehát húszpercnyi játék után kimondottan jól tartottuk magunkat. Fordulás után a horvátok szigorították védekezésüket, ez a fajta erőkosárlabda fura volt a játékosainknak, ehhez a harcmodorhoz nehezen tudtak alkalmazkodni, végül 63-33-as vereséget szenvedtünk, ami meg is felelt az erőviszonyoknak. A legjobb teljesítményt Takács Milán és testévre, Martin nyújtotta, valamint elégedett voltam korosztályos válogatott centerünkkel, Lévi Kevinnel is – mondta Nagy Dániel.

 

A második játéknapon a Cedevita Zagrebbel mérkőztek a fehérváriak, a jó szerkezetű ellenféllel az 5. percig együtt haladtak, majd a déli szomszéd magasabb fokozatra kapcsolt.

 

–  Magassági és erőfölényét kihasználva a negyed végére jelentős előnyre tett szert a rivális, 36-18-cal zárult az első játékrész. A folytatásban csapatomat arra kértem, hogy bátran, az eredménnyel nem foglalkozva, összeszedetten kosárlabdázzon és hajtsa végre az általam adott feladatokat, például támadásainkat igyekezzünk végigvinni, a gyakorolt figurákat pontosan hajtsuk végre, az otthon megszokottnál lényegesen keményebben védekező ellenféllel szemben. Végül 113-45-re kaptunk ki. A meccshez hozzátartozik, hogy a Cedevitában játszik a korosztály vélhetően legjobbja Európában. A bosnyák Musa ellenünk 54 pontot szerzett, a többi derbin is remekelt, joggal lett a torna legértékesebb játékosa.

 

A vasárnapi zárónapon a Kvarner Rijekával találkozott a DKKA legénysége. Nagyon rossz első félidő után az edzői fejmosás segített, a folytatásban lényegesen jobban játszottak a fehérváriak.

 

– Álmosan kezdtünk, semmi sem sikerült, a kért feladatokat nem akarták a fiúk végrehajtani. A 30-11-es félidőt követően végre elkezdtünk azon a fordulatszámon pörögni, ami egy ilyen ellenféllel szemben kötelező. Bátrabban ütköztünk, pontosabban dobtunk, a második játékrészt megnyertük, végül 49-32-es vereséget szenvedtünk. A negyedik negyed közepén hét pontra felzárkóztunk, 32-25-re, ami magában hordozta a szoros végjáték esélyét is. Végül az utolsó, a 6. helyen zártuk a tornát, ami megfelel a realitásoknak. Ellenfeleink agresszivitásban járnak előttünk, úgy gondolom, nem játszanak technikásabb kosárlabdát, mint mi. Feltétlenül érdemes volt elutaznunk Boszniába, nem pusztán a csapatépítés miatt, az itt szerzett tapasztalatokat reményeim szerint, a hazai bajnokságban kamatoztatni tudjuk. Az úgynevezett kisdöntőben leszünk érdekeltek, a 9-16. helyért vívandó küzdelmek során.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük