Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

Fontos volt a nemzetközi erőpróba

A DKKA U14/B-s, fiú csapata Léván vett részt nemzetközi tornán. Fiataljaink négy mérkőzést vívtak, az első, a házigazda Levice ellen összecsapást megnyerték, aztán három vereséget szenvedtek. A gárda edzője, Nagy Dániel szerint hasznos volt a szlovákiai túra.

– Nagyszerű lehetőséget kaptunk azzal, hogy meghívtak minket a nemzetközi tornára. Egy hónapja dolgozom a fiúkkal és ez kiváló alkalom volt, hogy összerázódjak velük. Idáig még nem láttam őket éles helyzetben játszani, valamint nem volt módom velük hosszabb időt eltölteni edzésen kívül. Most tudtam őket jobban megismerni. Bebizonyosodott az, amit korábban csak sejtettem, ez egy nagyon összetartó és eleven banda.

A torna nagyon színvonalas volt jó mérkőzéseket tudunk játszani, kimondottan erős ellenfelek ellen. A fiúk hol bátrabban, hol félénkebben játszottak. Amíg a saját feladatukra koncentráltak, megmutatták, hogy tudnak jól és tudatosan kosárlabdázni. Sajnos, nagyon sokszor fordult elő, hogy külső körülményekkel foglalkoztunk és ezeket okoltuk. Ameddig nem tanulunk meg csak a kosárlabdával foglalkozni, addig nem tudunk előre lépni. A tornán találkoztunk egy kontrollált játékot játszó német csapattal, a müncheniek meg is nyerték a tornát.

Fő erősségük volt, hogy nagyon tudatosan egyegyeztek. A másik nagyon erős ellenfél a lengyel együttes volt, a Przemysl szerkezetben erősebb voltak nálunk, nagyon szép védekezést mutatott be.

Sajnálom, hogy a Vasassal csak az utolsó nap találkoztunk. Mi betegségek és sérülések miatt nem tudtunk a legerősebb együttessel kiállni, így csak egy félidőre telt az erőnkből. Aztán bedarált minket az ellenfelünk.

A torna összességben nagyon hasznos volt, meggyőződésem, hogy előre tudtunk lépni. Örülök a lehetőségnek és remélem jövőre is ellátogathatunk Lévára – mondta az edző.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com