Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

Fiataljaink a Heraklész-programban

Több, fiatal kosárlabdázónk, valamint edzőnk is részt vett a MOB utánpótlás nevelési programjának keretében tartott Heraklész-programon. Több korosztályban, több helyszínen zajlottak a tréningek, hazánk legtehetségesebb fiataljainak részvételében. A 15 éven aluli lányok Székesfehérváron gyakoroltak négy napon át, Salamon Endre irányításával, a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiát Ehmann Dalma képviselte. A válogatottba Tamás Jázmin is meghívót kapott, ám ő betegsége miatt nem vehetett részt az összetartáson.

– Évente ötször találkozunk, a program másfél éve indult, ezen időszak alatt összesen nyolc tábort szerveztünk. 2002-as születésű lányoknak tartok edzéseket két kollégámmal, a kecskeméti Tóth Viktorral és a győri Antolovics Adéllal. Már ötven foglalkozáson vagyunk túl a különböző kiválasztó táborokban, a nyáron Slovenji Gradecben nemzetközi tornán is részt vettünk – mondta Salamon Endre.

Az U14-es lányok ezúttal korábban Sopronban, ezúttal Budapesten gyakoroltak, a DKKA-ból Kocsis Zita és Horváth Dóra kapott meghívót Veres Judit edzőtől. A 14 éven aluli hölgyek két napot töltöttek együtt, régiós tornán bizonyíthatták képességeiket, négy csapat részvételével.

A fiúknál a Heraklész-programban az U16-os korosztály Pécsett gyakorolt, Váradi Attila vezetésével, szakmai munkáját Peresztegi Nagy Ákos segíti. A fehérvári utánpótlást Balsay Ádám, Lukács Norbert és Nagy Zsombor képviselte.

Az U15-ös gárda Agárdon edzett Góbi Henrik vezetésével, a parketten Somlai-Kiss Máté és Körmöczi Mihály ügyeskedett.

Az U14-es korosztály legjobbjai Budapesten találkoztak, négy területi válogatott mérte össze tudását. A kétnapos összetartáson a szakmai munkát a szombathelyi Szarka Zsuzsanna felügyelte, a fehérvári kosárlabdát Szilágyi Örs, Kovács Ákos és Juhász Levente képviselte.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com