Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

Történelmi eseményre kerül sor

A DKKA rendezi a 13 éven aluli lányok országos döntőjét az Alba Regia Sportcentrumban, április 27-től, négy napon át, a küzdelmek vasárnap kora este zárulnak. Akadémiánk női szakágának vezetője, Gáll Tamás szerint a legfontosabb, hogy sportolóink élvezzék a hazai rendezésű seregszemle minden egyes pillanatát.  

– A DKKA női szakágának jelentős sikere, hogy a 13 éven aluli lányok bejutottak az országos fináléba. Az pedig amolyan bónusz, hogy a döntőre Székesfehérváron kerül sor. Bízom abban, hogy az április végi rendezvényen lányaink amolyan öröm kosárlabdát játszanak, hazai közönség előtt. A Nagy Sándor vezette együttes a szezonban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, nagy csatákat vívott, szépen vette az akadályokat, megküzdött a finálés részvételért. Történelmi eseményre kerül sor, ugyanis ez lesz az utolsó U13-as döntő, mivel átszervezik a korosztályokat, a jövőben U14-es, U16-os és U18-as küzdelmekre kerül sor. Mindenkit arra buzdítok, látogasson ki a csarnokba és buzdítsa tehetségeinket, a jövő reménységeit. Mivel a rangos esemény kapcsán a legjobb nyolc, hazai együttesről beszélünk, úgy gondolom, az is komoly dolog, hogy U13-as együttesünk eljutott idáig. Ám itt nem szeretnénk megállni, a Dávid Kornél Akadémia jó játékkal a négy közé kerülhet. A legfontosabb, hogy sportolóink élvezzék ki a rendezvény minden pillanatát, hozzák ki magukból a maximumot. Ha ez eredménnyel is párosul, mi leszünk a legboldogabbak. Természetesen nem csak a fehérvári lányoknak, minden versenyzőnek remek időtöltést, nagyszerű mérkőzéseket kívánok a koronázó, királyi városban töltött hétvége során!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük