Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

A legjobb csapatokat fogadjuk

Futószalagon jönnek a rangos események. Két hete a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia rendezte a 13 éven aluli lányok országos döntőjét, a korábbi esztendők nemzetközi tornáihoz hasonlóan, ezúttal is magas színvonalon. A hétvégén pedig az U16-os fiúk csatáznak a Vidámparki tónál található MKOSZ-teremben, valamint a Gáz utcai csarnokban. Az első, csütörtöki versenynapon előbbi helyszínen pattog a labda, majd péntektől a teljes mezőny átköltözik az Alba Regia Sportcsarnokba. A küzdelmek vasárnap, 17 órakor zárulnak

 

– Nagy öröm és büszkeség, hogy mi rendezhetjük a 16 éven aluli, fiú együttesek országos döntőjét. A hétvégi seregszemlét összekötném a két héttel ezelőtt lebonyolított, U13-as, tini leány fináléval, amelynek szintén mi voltunk a házigazdái. A résztvevő együttesek szóban és írásban is többször jelezték, nagyon elégedettek voltak a színvonalas rendezéssel, a nagyszerű lebonyolításban döntő érdemeket szerzett Deme Dóra és Tóth András, ezúton is szeretném megköszönni áldozatos munkájukat. Bízom benne, hogy a kadett fiúk fináléja is hasonlóan sikeres lesz. Utánpótlás együttesünk az alapszakaszban már bizonyította rátermettségét, remélem, a nyolcas döntőben is nagyon jól szerepelnek, bízom a fiúkban és a szakmai stábban. Persze, nem csak az Alba Fehérvár-DKKA U16-os csapatának, valamennyi együttesnek eredményes hétvégét kívánok! Érezzék nagyon jól magukat nálunk és maradjon számukra örök élmény a koronázó városban töltött négy nap – mondta Farkas Sándor, a székesfehérvári utánpótlás vezetője.

Csapatunk első meccsét csütörtökön, 13 órakor, a ZTE KK együttesével vívja, az ünnepélyes megnyitóra aznap, 17 órakor kerül sor. A torna valamennyi mérkőzésére a belépés ingyenes.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük