Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

Litván edző dolgozott a kiemelt csoporttal

A litván edzők Farkas Sándorral

 Akadémiánk vezetőinek invitálása nyomán egy 34 esztendős litván tréner, Karolis Marcinkevicius irányításával gyakoroltak egy héten át a kiemelt csoportunk tagjai.

Nyáron sincs megállás, pörögnek az események a Gáz utcában. Múlt héten egy francia szakvezető, a Le Mans városából érkezett Matthieu Donnard dirigálta a foglalkozásokat, hétfőtől péntekig pedig litván szakember vezette a gyakorlásokat a DKKA legügyesebb kosarasainak. Karolis Marcinkevicius a litván első osztályban érdekelt Alytaus Dzukija másodedzője, immár két esztendeje, előzőleg dolgozott országa U18-as, lány együttesénél, valamint olajországban, Kuvaitban is tevékenykedett. Játékosként szerepelt hazája első és második vonalában, majd gyorsan edzőnek állt.

-Az egykori irányító, Mindausgas Lukosius révén érkeztem, aki el is kísért Magyarországra, múlt vasárnap érkeztünk Fehérvárra. Ő szólt néhány hónapja, hogy lenne ez a lehetőség, az egyik legjobb magyar akadémia szeretné, ha a legnagyobb tehetségeinek vezetném a nyári gyakorlásait, egy héten át. Örömmel mondtam igent. Litvániában egyébként nagy hagyományai vannak a nyári táboroknak, nyaranta általában 20-25-öt is szerveznek az ország különböző pontjain, különböző korcsoportoknak. Úgy gondolom, hasznos és izgalmas volt a Fehérváron töltött egy hét, naponta kétszer, háromórás edzéseket vezettem az akadémia kiemelt csoportjának, 25 kosarasnak, akik között akadtak fiúk és lányok. Vannak roppant tehetséges sportolók mindkét nem képviselői között, akik sokra vihetik, ha fejlődésük töretlen marad. Korábban nem jártam Magyarországon, így természetesen Fehérváron sem. Szép a város, hangulatos főutcával. Lehet, hogy majd a nejemmel és a most kétéves kisfiammal is visszatérek. Mindössze a szerda volt pihenőnap, amikor nem voltak edzések, ezen a napon Farkas Sándorral és Lukosius barátommal sikerült eljutnom a Balatonra, Siófokon töltöttünk pár, remek órát, remek időt fogtunk ki. Sikerült strandolnunk, nagyon szép a magyar tenger.

Az őt elkísérő Lukosius jól ismeri hazánkat, három éven át pattogtatott Zalában, oszlopa volt a ZTE lassan harminc évvel ezelőtti aranycsapatának, amelynek trénere a később Fehérváron is sikerrel tevékenykedő szakvezető, Farkas Sándor volt. A közelmúltban, idén tavasszal ünnepelték a zalaiak első bajnokcsapatát, a negyedszázada nyertes kék-fehéreket, a fehérvári utánpótlás jelenlegi vezetője Zalában találkozott korábbi játékosával, akivel anno két bajnoki aranyat, egy ezüstöt és Magyar Kupát is nyert. Lukosius az utóbbi két évtizedben több helyen megfordult, dolgozott Oroszországban, a nemzetközi szinten is komolyan jegyzett Unics Kazan együttesénél, Bahreinben, Kuvaitban volt szövetségi kapitány a férfiaknál, továbbá tevékenykedett Libanonban, valamint hazája szövetségében. Az egerszegi ünnep alkalmával vetette fel korábbi mestere, hogy fiatal, tehetséges, az utánpótlást jól ismerő kollégát javasoljon, aki edzéseket vezet a DKKA legjobbjainak, valamint lehetőség szerint kísérje is el a trénert a fehérvári kalandra.

-A  célunk egyértelmű: a mi kosárlabda kultúránknál fejlettebb országokból érkezzenek hozzánk szakemberek, akik átadják tudásukat, tapasztalataikat, a legújabb módszereket játékosainknak, valamint az edzőinknek. Úgy gondolom, ez meg is valósult az elmúlt két hét során, Donnard és Marcinkevicius az egyéni, technikai képzés mellett kondícionális edzéseket is vezényelt. Ami még fontos, mindketten elkötelezett szakemberek, ugyanis ingyen vállalták az egyhetes tábort, nem kértek fizetést, az utazásukat és az ellátásukat fizettük. Nyitottak vagyunk az újra és azok leszünk a folytatásban is, amennyiben az elkövetkező években is lesz rá lehetőségünk, szeretnénk külföldi edzőket foglalkoztatni az akadémián – mondta Farkas Sándor, a fehérvári utánpótlás vezetője.   

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük