Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

Tíz esztendő után váltott

 Egy évtizeden át dolgozott Nyíregyházán, a nyáron azonban elfogadta a dinamikusan fejlődő Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia ajánlatát. A 32 éves Pethő Ákos nagy tervekkel érkezett a koronázó városba.

– Természetesen én is kosárlabdáztam, a nyírségi egyesületben. Játékosként végigjártam a szamárlétrát, a mezőnyben, bedobóként jutottam szóhoz. Az U20-as csapatig jutottam, ott rendszeresen pályára léptem, de arra nem volt esélyem, hogy a felnőttek között szerepeljek az élvonalban. Edzősködni kezdtem, az U11-es, kenguru csapattal, majd következtek az idősebb korosztályok. Mondhatom, a legkisebbektől egészen a 20 évesekig, minden korcsoporttal dolgoztam. A legnagyobb sikert a 2011-es bajnoki cím jelentette az 1993-as születésű fiúkkal, abból a gárdából Polyák László immár a Szolnok játékosa, Bus Iván pedig a Nyíregyháza együttesének meghatározója, erőssége. Néhány hónappal ezelőtt az U18-es gárdával nyertünk aranyérmet, amire szintén büszke lehetek, ebből a garnitúrából Fazekas Csaba a Debrecen NB I-es csapatában pattogtat – mondja Pethő Ákos.

 Tíz év után jött el a váltás ideje, a fiatal szakember igent mondott a DKKA vezetőinek ajánlatára.

– A múlt szezonban vettem fel a kapcsolatot Farkas Sándorral, a fehérvári utánpótlás vezetőjével, többször egyeztettünk, majd megállapodtunk. Tetszett a koncepció, amit felvázoltak, jók a körülmények, nem csak az Alba Regia Sportcsarnokra gondolok, az utánpótlás által használt többi létesítményre is. Valamint fontos volt, hogy az akadémia nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, rendszeresen megmutatja magát külföldön, illetve különböző tornákon vendégül látja más országok élcsapatait. A nemzetközi kitekintés is fontos volt, amikor a váltás mellett döntöttem, amit nem bántam meg. Kollégám, a francia Matthieu Donnard az U16-os, fiú csapatot felügyeli, én pedig az U18-as gárdát, közösen dolgozunk, a kiemelt csoporttal is foglalkozunk. Korábban nem ismertük egymást, Fehérváron találkoztunk először, emberileg és szakmailag is a legjobbakat mondhatom róla, de a többi munkatársamról is. Mindenki kedves és segítőkész, Farkas Sándorral harmonikusan tevékenykedünk együtt, az akadémia ügyvezető igazgatója, Matus Gábor pedig megteremti a feltételeket a nyugodt munkához. Valamint fontos, hogy Dzunic Branislav vezetőedző és segítői, Góbi Henrik és Peresztegi Nagy Ákos jóvoltából a bajnok és kupagyőztes felnőtt csapat munkájába is betekintést nyerhetek. Remekül érzem magam az utánpótlásban, majdan szeretnék utánpótlás válogatottat vezetni, a még távolabbi jövőben pedig felnőtt csapattal szakvezetőként dolgozni az élvonalban. Aki edzősködni kezd, ezt a célt tűzi maga elé. Én sem gondolkodom másként. 

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com