Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

Egy győzelem – egy vereség ellenére a Vadkacsák kerültek fel az “A” csoportba

Korosztály:

Kenguru (U11)

Csoport:

Alapszakasz

Forduló:

1. forduló

Helyszín:

Székesfehérvár

Terem:

Bory Jenő Általános Iskola

Dátum:

2017-10-14

Csapatok:

DKKA Kenguruk – DKKA Vadmacskák

Eredmény:

79 : 23

Negyedek:

22 : 0, 14 : 3, Büntetők: 4 : 4, 19 : 6, 20 : 10

Edzői értékelés:

Szigetvári Zoltán (Kenguruk):

 Nagyon küzdött a csapat az első perctől kezdve az akarat és a hozzáállás teljesen rendben volt. Sajnos védekezésben nagyon sok helyezkedési hibát vétetünk, támadásban inkább az egyénieskedés volt ránk jellemző. Ez most még működött, de a későbbiekben ez már kevés lesz. Többet kell figyelni egymásra a játék közben.

Gratulálok a győzelemhez. 

Fekete Csilla (Vadmacskák):

A szezon legelső mérkőzése volt. Látszott a lányokon, hogy nagyon izgultak. Ez volt az első közös tét meccsük, ahol ismerkedtek saját tudásuk, illetve a csapattársakkal történő közös munka megvalósításában.

Bátortalanul kezdték a lányok a mérkőzést,viszont a második félidőtől határozottabban jobban szerepeltek, voltak szép és a jövőre nézve biztató megoldások.

A Kenguruk tagjai:

 

Játékos neve

Pontszám

   

Menyhárt Kornél

10

Király Péter

14

Pál Barnabás

7

Handari Máté

12

Budai Bence

14

Varga Levente

0

Bányász Gyula

2

Sebesi Marcell

1

Rigó Zsombor

6

Varga Gergő

7

   

A Vadmacskák tagjai:

 

Játékos neve

Pontszám

   

Béres Zsófia

Mátyás Villő

Niederleitner Szófia

Nyulász Viktória

5

Pukler Panna

Adorján Izabell

Szaniszló Gréta

5

Azurák Adél

2

Zeller Adrienn

5

Németh Anikó

5

Biczó Panna

Vidács Viktória

1

   

Csapatok:

DKKA Vadmacskák – Velencei Vadkacsák

Eredmény:

36 : 44

Negyedek:

8 : 4, 8 : 14, Büntetők: 6 : 3, 6 : 10, 8 : 13

Edzői értékelés:

Fekete Csilla (Vadmacskák):

A második mérkőzésre oldottabb volt a hangulat. Ez megnyilvánult a játékukban is. A mérkőzés teljes egészében értékelhetőbb és a lányok számára is élvezhetőbb volt. A félidőben még sanszunk is volt a győzelemre, de a végére elfáradtak a lányok. Gratulálok az egész csapatnak.

Salamon Endre (Vadkacsák):

Megilletődötten kezdtünk, csak a második negyedre sikerült felfogni, hogy ez már maga a mérkőzés. Aztán egyre szebb játékot kezdett produkálni a csapat. Ekkor már jól sikerült 1:1 elleni játékokból betörések mellett közép-távoli dobásokkal is próbálkoztunk, néha nem is sikertelenül.
A Vadmacskák sem hagyták magukat így végül is egész jó kis mérkőzés kerekedett, amelyen igaz nem nagy különbséggel, de megérdemelt győzelmet sikerült aratni.

A Vadmacskák tagjai:

 

Játékos neve

Pontszám

   

Béres Zsófia

Mátyás Villő

1

Niederleitner Szófia

1

Nyulász Viktória

2

Pukler Panna

1

Adorján Izabell

Szaniszló Gréta

6

Azurák Adél

4

Zeller Adrienn

12

Németh Anikó

5

Biczó Panna

3

Vidács Viktória

1

   

A Vadkacsák tagjai:

 

Játékos neve

Pontszám

   

Bartos Dorottya

1

Csizmár Sára

1

Németh Márk

2

Manriquez Mia

0

Skultéti Lampert Iván

7

Bartos Gergely

22

Szigeth Szabolcs

7

Dubis Szabolcs

2

Bessenyei Patrik

0

Kocsy Dóra Tünde

0

Gulyás Márk

0

Borbély Gergő

2

   

Csapatok:

Velencei Vadkacsák – DKKA Kenguruk

Eredmény:

2 : 0

Negyedek:

6 : 18, 6 : 9, Büntetők: 4 : 3, 2 : 22, 11 : 8

Edzői értékelés:

Salamon Endre (Vadkacsák):

Az első és a harmadik negyedben szinte ellenállás nélkül szerezték kosaraikat a Kenguruk, ami – finoman szólva – nem dicséri a védekezést. A másik két negyedben jól helytálltunk, sőt a negyediket 11:8-ra sikerült is megnyerni. Gratulálunk a Kenguruknak, nagyon dinamikusan, gyorsan és ügyesen játszottak.

Miután ellenfelünk, mindössze 9 játékost vonultatott fel, így a pályán elveszített mérkőzést papíron mi nyertük meg és kerültünk fel az “A” csoportba. Nagyszerű feladat lesz majd ott jól helytállni.

A forduló összességében jól sikerült. Öt újoncot avattunk, akik jól mutatkoztak be, akik mellett a “régiek” negyedről, negyedre jobban játszottak. Csak így tovább!

Szigetvári Zoltán (Kenguruk):

Sajnos a második mérkőzésre nem volt meg a csapat. Egyik játékosnak el kellett mennie, így hiába nyertünk 31 ponttal, mégis kikaptunk 20:0. Ettől függetlenül gratulálok a győzelemhez és örülök, hogy ugyan úgy küzdött a mindenki annak ellenére, hogy tudtuk hiába nyerünk.

A Vadkacsák tagjai:

 

Játékos neve

Pontszám

   

Bartos Dorottya

1

Csizmár Sára

3

Németh Márk

7

Manriquez Mia

1

Skultéti Lampert Iván

2

Bartos Gergely

9

Szigeth Szabolcs

6

Dubis Szabolcs

0

Bessenyei Patrik

0

Kocsy Dóra

0

Gulyás Márk

0

Borbély Gergő

0

   

A Kenguruk tagjai:

 

Játékos neve

Pontszám

   

Menyhárt Kornél

12

Király Péter

3

Pál Barnabás

3

Handari Máté

17

Budai Bence

9

Bányász Gyula

1

Sebesi Marcell

1

Rigó Zsombor

6

Varga Gergő

8

 

DKKA Vadmacskák

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com