Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

Nemzetközi torna, Kosárpalánta és rájátszás meccsek jönnek

Női csapatainké lesz a főszerep hétvégén. Tekintve, hogy a fiú szakágon az alapszakasz végét követően a rájátszás pontos programjára még várni kell, a lányok hazai pályán és idegenben is mérkőznek.

U14-es lány együttesünk péntektől vasárnapig nemzetközi tornán szerepel Sopronban. A Basket Challenge elnevezésű, hatcsapatos tornán három magyar mellett egy szlovák, egy cseh és egy bulgár alakulat mérkőzik egymással három napon át. Pifkó Viki lányai számára remek alkalom lesz a hazai viszonyok után, más kultúrák ellen is harcba szállni.

Szombaton a junior lányok folytatják a rájátszást. Az idén még veretlen Bukics legénység hazai pályán, az MKOSZ csarnokban fogadja majd a Szolnokot.

A hét utolsó napja a legkisebbekkel rajtol el, a Kosárpalánta második fordulóját saját rendezésben a Tóvárosi Általános Iskolában tartjuk.

Ezzel egy időben az MKOSZ-ben az U16-os lányok is belevágnak a rájátszás küzdelmekbe. A Győrt fogadva elkezdődik a hatmeccses sorozat, melyben még a Zsíros Akadémia és a PVSK vár ránk.

#HajráDKKA

Január 31. Péntek

13:00 MOBI – Dávid Kornél KA / U14 leány, Basket Challenge

Novomatic Arena Sopron, Lackner Kristóf u. 48.

Február 1. Szombat

9:00 Dávid Kornél KA – Lvice Hradec Kralove / U14 leány, Basket Challenge

15:00 Óbudai Kaszások – Dávid Kornél KA / U14 leány, Basket Challenge

Novomatic Arena Sopron, Lackner Kristóf u. 48.

13:00 Dávid Kornél KA – Szolnoki MÁV SE / U18 leány, Rájátszás Fehér csoport

MKOSZ Edzőcsarnok

Február 2. Vasárnap

9:00 Dávid Kornél KA – Soproni Darazsak / U14 leány, Basket Challenge

Novomatic Arena Sopron, Lackner Kristóf u. 48.

11:00 Kosárpalánta Program II. Forduló / DKKA Bory II, III, Rákóczi I, II, III

Tóvárosi Általános Iskola

14:00 Dávid Kornél KA – Széchenyi KA / U16 leány, Alsóházi Rájátszás

MKOSZ Edzőcsarnok

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük