Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

EDZŐI INTERJÚK – Tiringer László

A Székesfehérvári II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola testnevelője, egyben a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia alapítása óta foglalkozik kosárlabdázni vágyó gyermekek garmadájával. Évtizedes munkával rengeteg sikert zsebelt már be, de nála a hangsúly elsősorban mégis a játék szeretetén van. Olyan pedagógusi, edzői profil, aki tökéletesen illik akadémiánk filozófiájába. Edzőinket mélyebben bemutató interjúsorozatunkban Tiringer Lászlóval beszélgettünk.

A te életedben mikor és hogyan ütötte fel a fejét a kosárlabda?

Mindig is a csapatsportok és a labdajátékok iránt vonzódtam. Már kisgyermek koromban többet kipróbáltam közülük, melyek aztán így vagy úgy, de mostanáig végig kísérték az életemet. Ilyen a kosárlabda is. Igazán a főiskolán mélyült el a kapcsolatunk, amiben nagy szerepe volt a kosaras társaknak és a tanáregyéniségeknek.

Évtizedek óta teszed le az alapokat 12 éves és fiatalabb gyerekeknél. A türelmeden kívül, amit minden meccsen láthatunk, mi a titkod, hogy évről évre több tucat gyerek fordul meg a kezeid között?

Abban a korosztályban, ahol dolgozom, sokkal inkább kell jó pedagógusnak lenni egy edzőnek, mint fantasztikus kosármúlttal rendelkező embernek. Persze, az a legjobb, ha mindkettő megvan egyszerre. Amennyiben a fontos alapelveket, mint következetesség, alázat, elhivatottság az ember szem előtt tartja, és eközben szereti azt, amit csinál – a gyerekek nevelését – akkor nem jár rossz úton.

Van kedvenc generációd, olyan emléked, ami valami miatt kiemelkedő volt?

Minden gyerek fontos a számomra, aki sportolni jön hozzám. Személy szerint azt is sikerként élem meg, ha egy tanítványom hosszú évek múltán is örömmel meséli, hogy még mindig lejár kosarazni a haverokkal. Persze nagy örömmel nézem, amikor egy olyan fiatalember mutatkozik be az élvonalban, aki anno nálam pattogtatott, de az említett két példa között nem tudnék különbséget tenni.

Kivételes helyzetben vagy, hiszen apaként, testnevelő tanárként és edzőként más és más szemüvegen keresztül látsz gyerekeket nap, mint nap. Ebben a korban hol van a helye szerinted a sportnak?

Kisgyerekkorban a nebulók imádnak mozogni. Erről sajnos néha sikerül leszoktatni őket. Testnevelőként és edzőként látom, hogy mennyit változott a világ az elmúlt húsz évben. Mi még a játszótereken töltöttük a délutánjainkat, míg a mostani generációkat egészen más ingerek érik, más kihívások is foglalkoztatják. Ez edzőként többrétű feladatokat ró ránk. Apaként nagyon remélem, hogy a gyerekeim életében fontos szerepet tölt majd be a sport, a testmozgás. Szándékosan fogalmaztam így, mert nem az élsportra gondolok feltétlenül. A sport – bár sok mindenben változott – alapértékei töretlenül megvannak, rendre, rendszerességre, kitartásra nevel, megtanít együtt küzdeni, felelősséget vállalni másokért és saját cselekedeteidért. Megtanít győzni, veszíteni, küzdőképes emberré nevel, ezek mind olyan tulajdonságok, aminek az ember a mindennapi életben is nagy hasznát veszi. Azt remélem, hogy gyermekeim ezzel felvérteződnek majd, de természetesen ugyanez a cél a kis kosarasoknál is. Ezt külön választani nem lehet.

A Kosárpalánta Program egyik megkerülhetetlen figurája vagy, aki a kezdetektől benne van a program sűrűjében. Mekkora sikere van az iskolákban ennek a projektnek?

Valóban, a pilot program abban az iskolában indult, ahol én is tanítok, így az elejétől kezdve figyelemmel tudom követni a fejlődését. Elsősorban alapozó, játékos mozgásokról van szó, mely több sportág mozgásanyagából áll össze, nélkülözi a korai sportági specifikációt. A program nagy előnye, hogy minden tanítónak hathatós segítséget nyújt, így bátrabban mernek belevágni a projektbe. A tematika akkreditált, beépíthető a mindennapos testnevelés órákba. Képzéseinken igyekszünk olyan gyakorlatokkal felvértezni a kollégákat, melyet tényleg használni tudnak a mindennapokban, és a képzés után sem engedjük el a kezüket.  Azt hiszem, hogy ezen dolgok mindegyike hozzájárul a program sikerességéhez, fejlődéséhez, ami a kezdetektől töretlen.

Mennyire lehet akár már ilyen fiatalon kiszűrni az igazán tehetséges gyerekeket?

A kiválasztás egy kényes, és nehéz kérdés. Az általam edzett korosztályoknál még nem, vagy csak a végén kerül előtérbe, de természetesen több ilyen folyamatot végig éltem már. Azt gondolom, hogy a mi rendszerünk jó, hiszen kis korban mindenkit a saját közegében hagyunk edzeni, és csak indokolt esetben hívunk el gyerekeket plusz edzésekre. A rendszer átjárható, igyekszünk mindenkinek megfelelő edzésingert biztosítani. Eldönteni azonban ilyen fiatalon – hitem szerint – a kosárlabdában semmit nem szabad. Figyelemmel kell követni a srácokat, a testi és lelki fejlődésüket és a megfelelő irányba terelgetni őket.

Bátran állíthatjuk, hogy az egyik, ha nem a legtöbbet foglalkoztatott edző vagy az Akadémián. Idén is több csapatot vittél egyszerre – a palántás osztályokon kívül – az Ugrómókusok és az U12 Bulls és Cougars is szépen teljesített! Hogy látta a büszke edző?

Furcsa év volt ez így. Azt gondolom, hogy mindenkiben van egy kis hiányérzet, de természetesen erről nem a gyerekek tehetnek. Inkább őket sajnálom, hogy lemaradtak a jamboree-ról, ami nagy élmény. Sokaknak talán az első ottalvós tábora, sporteseménye lett volna, ami mindig nagyon motiváló, évek múltán is emlegetik általában a srácok. Talán majd jövőre!

Minden korosztálynál más-más jelenti a sikeres munkát. A „Palántások” sokan vannak, és szívesen járnak a foglalkozásokra. Azon voltunk Szigetvári Zoltán kollégámmal, hogy a Cougars játékosainak, – akik egyfajta U11-es válogatottként működtek – tudjunk plusz ingert adni, bátran állíthatom, hogy ez sikerült.

Az U11 és az U12 játékosai nagyon sokat fejlődtek önmagukhoz képest. Többségük motiváltan és nagy akarattal dolgozott, ami persze az eredményekben is megmutatkozott, de nem ez a legfontosabb. Szeretnek kosárlabdázni, ez sokkal többet ér!

Mindezek mellett még a nyári táborra is volt energiád. Szigetvári Zoltánnal és a fiatal segítőitekkel, Horváth Richárddal és Novák Bencével két hétig foglalkoztatok a gyerekekkel a Tóvárosi iskolában. Milyen visszhangja volt a tábornak, hogy éreztétek magatokat, sikerült lezárni ezt a csonkára alakult szezont?

Kérdés volt, hogy a kialakult helyzetben hogyan, milyen szabályozással lehet majd táboroztatni. Természetesen úgy, hogy a gyerekek is jól érezzék magukat, és a kosárlabda szempontjából is hasznos legyen a két hét. Folyamatosan egyeztettünk a stábbal, az iskolákkal, a szülőkkel, aminek köszönhetően felkészülten tudtuk idén is lebonyolítani a tábort, melyben az említett fiatal kollégák nagyon sokat segítettek. Ezúton is köszönöm Nekik! Látva a gyerekek arcát, azt hiszem elmondhatjuk, hogy sikeres volt a tábor.

Most pár hetet lehet pihenni, de közelít a következő szezon. A sok bizonytalanság ellenére mit vársz az új idénytől?

Fentebb már említettem, hogy a sikerességet nem feltétlenül eredményekben mérem. Remélem, hogy a megkezdett munkát minden korosztályban, egészségesen tudjuk folytatni. Ezt kívánom mindenkinek, mert most ez a legfontosabb!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük