Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

Meccsdömping következik a hétvégén

A 47. héten egyetlen hétközi mérkőzésen érdekeltek akadémistáink. A Fejér megyei bajnokságban vitézkedő csapatunk, Horváth Richárd vezetésével, a Reál Margittal játszik kedden az MKOSZ Csarnokban.

A legkisebbek nyitják meg a hétvégét. Szombaton U11-es alakulataink közül a Darasak, a Tigrisek és az Ugrómókusok is a Széna téri iskolában játszanak. Sajnos amíg az iskolai tornaterem probléma nem rendeződik a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia rendezni nem tud sem kenguru, sem gyermek fordulót.

Eközben az MKOSZ Edzőcsarnokban főtáblás kadett fiú csapatunk folytatja, eddig hibátlan szereplését. A Gáll Dominik irányította U16-os aligátorok ezúttal a Vásárhelyt fogadják.

Őket követi majd a csarnokban második számú kadett lány együttesünk, akik a regionális bajnokságban vitézkednek, most pedig a Komló vár rájuk.

Szombatra még egy idegenbeli találkozó vár, mégpedig junior leány együttesünkre. Bukics Zsolték múlt héten gyönyörű győzelmet arattak a Sopron ellen, ezúttal, a Zsíros Akadémia otthonában azonban jóval nehezebb dolguk lesz.

Vasárnap is érdekeltek vagyunk további két U11-es csoportban. A Veszprém és az Alba Fehérvár Cápák ellen, az Alba Regia Sportcsarnokban próbálnak majd szerencsét a DKKA-s Vezérek, míg a Széna téren az Ördögök játszanak majd a Velencei Csukákkal és a Várpalotai Gepárdokkal.

Az idősebbek közül ketten is utaznak majd a hét utolsó napján. Leány kadett „A” gárdánk Pécsre, míg a junior fiúk Dombóvárra látogatnak győzelmi reményekkel.

Eközben Fehérváron két regionális bajnokit rendezünk az MKOSZ Csarnokban. Előbb a Cougars fogadja a Tatát, majd következnek az Észak-nyugati régió A-csoportjából a Bikák, akik a ZTE KK/B ellen meccselnek.

 

2020.11.17. kedd – MKOSZ terem (Fejér Megyei Bajnokság)

20:10 DKKA – Reál Margit

2020.11.21. szombat – MKOSZ terem (Fiú Kadett Bajnokság, Főtábla I.)

13:30 Dávid Kornél KA Alligators – Vásárhelyi KS

2020.11.21. szombat – MKOSZ terem (Regionális Leány Kadett Bajn., Nyugat „C” csoport)

15:30 Dávid Kornél KA/B – Komlói Sport KK

2020.11.21. szombat – Széna Téri Sportcsarnok (U11 Bajn., 2. ford. „B” és „C” csoport)

10:00 DKKA Darazsak – Atomerőmű SE-Paksi Harcosok

11:15 Atomerőmű SE-Paksi Harcosok – DKKA Tigrisek

12:30 DKKA Tigrisek – DKKA Darazsak

 

14:00 AF-Velencei Vadkacsák – DKKA Ugrómókusok

15:15 DKKA Ugrómókusok – Dunaújvárosi Sárkányok

16:30 Dunaújvárosi Sárkányok – AF-Velencei Vadkacsák

2020.11.21. szombat – Budapest (Leány Junior Bajnokság, Főtábla I.)

15:00 Zsíros Akadémia Kőbánya – Dávid Kornél KA

2020.11.22. vasárnap – Alba Regia Sportcsarnok (U11 Bajn., 2. ford. „A” csoport)

10:00 Alba Fehérvár Cápák – DKKA Vezérek

11:15 DKKA Vezérek – VUKE U11

12:30 VUKE U11 – Alba Fehérvár Cápák

2020.11.22. vasárnap – MKOSZ terem (Regionális Fiú Kadett Bajn., É-Ny „B” csoport)

13:00 Dávid Kornél KA/C – Tatai SE

2020.11.22. vasárnap – MKOSZ terem (Regionális Fiú Kadett Bajn., É-Ny „A” csoport)

15:30 Dávid Kornél KA/B – Zalakerámia ZTE KK/B

2020.11.22, vasárnap – Széna Téri Sportcsarnok (U11 Bajn., 2. ford. „F” csoport)

14:00- AF-Velencei Csukák – Várpalotai Gepárdok

15:15 Várpalotai Gepárdok – DKKA Ördögök

16:30 DKKA Ördögök – AF-Velencei Csukák

2020.11.22. vasárnap – Pécs (Regionális Leány Kadett Bajn., Nyugat „A” csoport)

13:00 PVSK NKA/A – Dávid Kornél KA/A

2020.11.22. vasárnap – Dombóvár (Fiú Junior Bajnokság, Főtábla I.)

16:00 Dombóvári KS KE – Dávid Kornél KA

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük