A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiánál számos edző dolgozik kicsikkel és nagyokkal. Sorozatunkban őket mutatjuk be kicsit közelebbről, aktuális témákat és karrier utakat is bejárva. Következzen valaki, aki csak pár hónapja dolgozik velünk, mégis szemlélete tökéletesen passzol akadémiánk kultúrájához, nem véletlen, hogy évnyitó ünnepségünkön is hatalmas ováció fogadta. Egyebek között edzői karrierje eddigi állomásairól, beilleszkedésének és Fehérvárra érkezésének hátteréről is beszélgettünk Bukics Zsolttal.
Mikor lépett be az életedbe a kosárlabda és mikor döntötted el, hogy edző leszel?
10 évesen kezdtem el kosárlabdázni Zalaegerszegen, ami innentől kezdve nálam szerelem lett. Középiskolában és főiskolán is játszottam, Szombathelyen tanárképzőt végeztem és szereztem edzői képesítést is, majd hazamentem és egyből kaptam egy gyerekcsapatot. Toboroztam, idősebb korosztályban fiúkkal és lányokkal is foglalkoztam, de attól a ponttól, hogy beleszerettem a kosarazásba, ezzel akartam foglalkozni.
Valamiért erősen a Dunántúlra terjedt csak ki a „felségterületed”. Merre edzősködtél még a továbbiakban?
Otthon, Zalaegerszegen töltöttem a legtöbb időt, de siófoki kitérőm is akadt, ide pedig Győrből érkeztem. Volt egyébként egy rövidebb szünetünk is a kosárlabdával, pár évet pénzügyi területen is dolgoztam, viszont mindig visszahúztam a Zala Volánhoz. Apránként lépdeltem előre, mondhatni klasszikus módon, az iskolai gyerekcsapattól az NB I-es mezőnyig.
Mit adott neked ez a pálya eddig? Nem érzed például visszalépésnek, hogy az NB I után újra utánpótlásban dolgozol?
Egyáltalán nem, sőt. Itt Székesfehérváron a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiánál hosszú távú, komoly tervek vannak, amik visszaadják a profi közeget. A női szakágban egyértelmű célunk például, hogy idővel felnőtt csapatunk is legyen, de arról is be tudok számolni, ami személy szerint engem és az edzéseinket érinti. Én ugyanúgy dolgozom itt, mint Zalaegerszegen anno a felnőtteknél és azt látom, hogy az U16-U18-as lányaink is ugyanezzel a lelkesedéssel dolgoznak. Az utánpótlásban dolgozni még komplexebb feladat, hiszen sokkal több mindenre kell odafigyelni, még nem kész játékosokkal találkozol, hanem neked kell képezni őket, ráadásul a családot, az iskolát is figyelembe kell vennünk. Azonban nagyon örülök annak, hogy szép számmal vannak tehetséges játékosaink, akikkel a későbbiekben akár élvonalban is találkozhatunk majd. Persze ez nem új itt Fehérváron, hiszen csak az idén két DKKA-s bemutatkozója van a magyar első osztálynak, Laufer Gabi és Horváth Dóri személyében.
Na de térjünk kicsit vissza arra, hogy hogyan kerültél egyáltalán hozzánk, hogy lettél DKKA-s?
A női szakág vezetőjével, Gáll Tamással négy évet dolgoztunk korábban a ZTE-nél. Amikor ő négy éve átigazolt Fehérvárra, én még egy szezont maradtam Gáspár Dávid, a Sopron Basket jelenlegi edzője mellett. Két éve a Győr keresett meg, ahol fiú vonalon gyerekekkel másfél, felnőttekkel fél évet dolgozhattam, majd tavaly decemberben beszéltünk először Tamással arról, hogy szeretne a DKKA-nál látni. A barátságunk okán mi folyamatosan kapcsolatban voltunk, Győrben egyébként nagyon szerettem lakni, kosárlabda szempontból akadtak fenntartásaim a klubbal. Úgyhogy nem is hezitáltam, ahogy jött az ajánlat, jöttem Fehérvárra.
Érdekes, hogy előkerült nálad is a fiú szakág, mert sokak szemében te tipikusan a női kosárlabdázáshoz kötődsz, aminek megvan a maga rétege, amihez külön lelkület kell és a te habitusod, szemléleted tökéletesen passzol is ezekhez. Hol érzed inkább otthon magad?
Győrben, ahol felnőtt férfi csapatnál dolgozhattam komoly kihívás volt, hogy vezetőedzőként kipróbálhattam magam. Ez hatalmas motiváció volt, de egyébként abszolút igaz, amit mondasz. Az az öt év, amit a ZTE-nél Tamás és Dávid mellett dolgozhattam nagyban ebbe az irányba terelt. Valóban a női szakághoz tartozni és különösen utánpótláskorú lányoknál edzősködni, ahhoz más szemlélet és tényleg más lelkület kell. Igyekszem a női kosárlabdázásban, profi szinten szerzett tapasztalatokat most 16-17-18 éves lányokkal megismertetni, úgy hogy közben azért a lelkek ápolásával is többet kell törődni.
Ha már szemlélet, a DKKA vezetése különösen figyel arra, hogy Fehérvárhoz kötődő gyerekek, edzők, munkatársak dolgozzanak az akadémiánál. Viszont ha kívülről érkezik valaki, annak egy elég jól meghatározható kultúrába kell beilleszkednie. Hogy érzed, hogy sikerült ez eddig?
Őszintén egy-két hétbe telt az ismerkedés a várossal, a Fehérvárra költözés, de már több szülővel, munkatárssal beszélgettem erről, szerencsére nagyon gyorsan sikerült felvennem a ritmust. Sokkal komplexebb egy akadémia működése, legalábbis az eddigi három hónapban az a tapasztalatom, hogy mivel jóval több a gyerek, a csapat, jóval több odafigyelést is igényel a munka. Külön örülök annak, hogy az edző kollegákkal milyen jó viszonyt tudtunk kialakítani ennyi idő alatt. A másik fele pedig szintén, ahogy mondod, az akadémia háttere, amit képvisel a DKKA és ezen keresztül, amit a gyerekek edzésmunkája tükröz, mind egységet alkot. Keményen dolgozunk az irodában és a csarnokokban is, hiszünk abban, hogy ennek meglesz a gyümölcse, én pedig személy szerint abban, hogy ez egy hosszú együttműködés kezdete.
Az évnyitón bemutattuk új kollégáinkat és hatalmas ovációban törtek ki a csapataid. Milyen érzés volt?
Engem is meglepett, arra sem számítottam, hogy egy formális eseményen, mint amilyen egy évnyitó, külön kitérnek az újonnan érkezőkre. Nagyon jól esett, főleg, hogy akkor egy hónapnyi felkészülésen voltunk túl, minden edzőnek ezt a szeretetet kívánom. Úgy látom, hogy itt egyszerre van jelen a profi szemlélet és a családias légkör.
Azóta viszont már jó pár meccsen túl vagytok a kadet és a junior csapatokkal is. Mik az első benyomásaid, milyen szezont vársz?
Nagyon pozitív élményekkel gazdagodtunk. Ha csak a hivatalos mérkőzéseket nézzük, a kadet csapattal Zalakaroson selejteztünk, ahol két meccset nyertünk, egyet vesztettünk, illetve velük a regionális bajnokságban egy fordulón vagyunk túl, ahol van egy újabb győzelmünk. A junioroknál négyből négyet sikerült nyernünk, úgyhogy nyolcból hét a mérlegünk, ami azt gondolom nem rossz. De ennél még fontosabb a lányok edzésmunkája, az eredményeknél talán még jobban örülök annak, ahogy hozzáállnak minden naphoz, hogy bármit, amit kérek edzésen, azt viszontlátjuk a meccseken. Bízom benne, hogy ez így marad, mert akkor nagyon szép eredményeket érünk el.
