EDZŐI INTERJÚK – Borsányi Zoltán

Új szezon, új edzők a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémián. A játékosok erőnléte mellett, kimondott célunk akadémistáink számára olyan edzéseket biztosítani, ahol egyénre szabott, atléták képzésére kifejlesztett gyakorlatokat végezhetnek. A szakmai stábot a 2020-2021-es idényre atléta edzővel bővítettük, mely posztot Borsányi Zoltán tölti be. Az Alba Regia Atlétikai Klub szakemberével, a sportok királynőjének tősgyökeres fehérvári szerelmesével beszélgettünk.

Ha jól tudom az atlétika mellett a labdarúgással kacérkodtál még gyerekként. Hogy jött akkor most a kosárlabda és miért éppen a DKKA?

(nevet) Minden gyerek focival kezdi. A kérész életű Gázszer FC foci sulijában szerettem volna világhírű lenni, de hamar az atlétika pályára sodort az élet. A kosárlabdával már az ARAK edzőjeként kerültem kapcsolatba, addig csak meccsekre jártam. 2013-as indulásakor a Kosárpalánta Program szakmai tagjaként a legfiatalabbak képzési rendszerének alapjait fektettük le, majd fejlesztettük országos szintűvé. Az én fő feladatom természetesen az atlétikai gyakorlatok képzésbe illesztése volt. És miért épp a DKKA? Mert a fehérvári utánpótlás megkerülhetetlen műhelye, fogalom a fehérvári sportéletben.

Szakmailag milyen átfedéseket látsz a két sportág között?

Röviden, futás, ugrás, dobás, ám, ha csak ennyi lenne, nem lenne ennyire komplex. Szakmai szemmel nézve a sportág elitjének atlétikai képességei elképesztően magas színvonalúak. Így volt ez korábban is, de manapság kifejezetten szembetűnőek. Ezért az atlétikai képességek fejlesztése egészen kisgyerekkortól segítség lehet a játékosok képzésében.

 Az Alba Regia Atlétikai Klubnál már komoly múltad van utánpótlás-nevelésben. Az elmúlt öt évben különösen jelen vagy a fehérvári atléták életében, milyen tapasztalatokat gyűjtöttél?

A tapasztalatokat folyamatosan gyűjtöm, tanulok kollégáimtól, versenyzőimtől egyaránt. Tíz éve dolgozom az ARAK-nál, először a különböző versenyek szervezésében, majd az edzői feladatokban is kipróbálhattam magam. Kezdetektől fogva az utánpótlással kapcsolatos feladataim voltak. Úgy gondolom, a mindenkori legfontosabb teendőink egyike a jövő sikereit a lehető legjobb alapokra helyezni. Most éppen az U14 és U16-os korosztály futó-orientált atlétáinak felkészítésével foglalkozom.

Mennyire tudtál informálódni az akadémiai utánpótlásról?

2015-ben már dolgoztam együtt az Akadémia egyéni képzésében részt vevő kosarasaival. Azóta is figyelemmel követem a DKKA szakmai munkáját. Az értékek és a célok nem sokat változtak, a kollégák profik, alig várom, hogy jobban megismerjem az itt folyó munka apróbb részleteit is.

Hogyan fogtok majd munkához, hogyan kell elképzelnie egy kosarasnak az atlétaedzéseket?

Segíteni szeretnék abban, hogy a sportág alapjait képző atlétikai mozgásformák az eredményesség érdekében letisztultak, hatékonyak és gazdaságosak legyenek. Fontosnak tartom a megfelelő alapok elsajátítását, hogy később ennek köszönhetően fokozott terhelés mellett se nehezítsék sérülések a játékosok életét. Az edző kollégákkal együttműködve biztosan találunk majd pár olyan gyakorlatot, amit észrevétlenül bele tudnak csempészni az edzésekbe. Az egyéni képzés pedig úgysem sablonok másolásáról, hanem a meglévő mozgások csiszolásáról szól. Nem száraz, unalmas, hanem színes és élvezetes gyakorlatokkal szeretném elérni ezt.

Van előzetes elvárásod a gyerekek felé, miként képzeled az előttünk álló szezonban a közös munkát?

Céltudatos és szorgalmas gyerekekre ragad az újdonság. Elvárásaim ezeken kívül nincsenek! Főleg ilyen fiúkkal-lányokkal találkoztam eddig is az Akadémián, úgyhogy ezzel nem lesz gond. Aki fogékony a feladatokra biztosan sokat fog fejlődni.

DKKA Sportmajális 2024
Nevezési lap ide kattintva érhető el!
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS