Tavaly még fehérvári szerelésben, az Amatőr női NB I-ben ontotta a kosarakat, idén viszont szintet lépett és az élvonalban bizonyít. Laufer Gabival beszélgettünk, akit a BEAC-os bemutatkozáson túl kérdeztünk DKKA-s emlékekről, de azt is elmondta, milyen különbséget lát A-, és B-csoport között.
Ha van NB I-es csapat, ahova jól passzol a profilod, akkor az biztosan a BEAC. Mesélj nekünk a nyári váltás hátteréről!
Már tavaly szeptemberben eldöntöttem, hogy a Budapesti Gazdasági Eegyetemen szeretném folytatni tanulmányaimat, ezért még jobban örültem a nagy lehetőségnek. Régi álmom vált valóra azzal, hogy NBI-es csapatba igazolhattam. Fontos volt számomra, hogy pályára is léphessek a profi ligában, ne csak a kispadról figyeljem a játékot, ezért is döntöttem a BEAC mellett, ahol sok fiatal jut értékes játékperchez.
Milyennek érezted az idei felkészülést és mik lehetnek jelenlegi csapatod legnagyobb erősségei?
Ugyan a felkészülés elejétől részt vettem az edzéseken, de egy elhúzódó sérülés miatt csak szeptember közepén tudtam becsatlakozni a kemény munkába. Így az elején kicsit nehezebb volt megszoknom a ritmust, de az edzők és a csapattársaim segítségével sikeresen vettem az akadályt és már teljes erővel részt tudok venni az edzéseken. A BEAC-nak a korábbi években is fiatal csapata volt, ami idén is igaz, a gyorsabb játékot preferáljuk, amihez az én játékom is illik, ezt kihasználva próbáljuk lefárasztani ellenfeleinket.
Személy szerint mekkora szakadékot látsz az NB I A- és B-csoportja között? Mennyire készít fel az amatőr bajnokság, a légiósokkal teletűzdelt, európai kupaszereplő csapatokkal teli mezőnyre?
Érezhetően nagy a különbség a két bajnokság között, az A-csoport egyértelműen sokkal erősebb, gyorsabb és keményebb, mint a B. Ez nagyon nagy lehetőséget nyújt a fiatalabb játékosoknak, akik B bajnokságban is játszanak, hogy felkészültebbek legyünk a komolyabb csapatok ellen az A csoportban. Amolyan felkészülési ligának mondanám. A másodosztályban több játéklehetőséget kapnak a fiatalabbak, így ott több felelősség hárul ránk, mint az első csapatban, ahol inkább kiegészítő, jó védekező játékosokként kell bizonyítani.
Eddig sem panaszkodhattál az edzőidre. Fehérváron Gáll Tamástól sokan mások is rengeteget tanulhattak, most Balogh Bubu és Vajda Nusi edzésein mikben fejlődtél?
Így van, nagyon hálás vagyok, hogy ilyen remek edzőim voltak, illetve vannak. Az alapokat még Zsolnay Gyöngyi, az első edzőm tanította meg nekem, csak utána kerültem Gáll Tamás kezei alá, akinek rengeteget köszönhetek. Megtanította nekem, hogy azokhoz a bizonyos alapokhoz miket is kell még hozzátennem, illetve hogyan is arassak minél nagyobb sikert azok alkalmazásával. Neki köszönhetően rengeteget fejlődtem az elmúlt 3 évben, fel is figyeltek rám a válogatottban és NBI-es csapatokban is. Bubu és Nusi edzésein elsősorban a védekezésem javult, amire sokat tudok a későbbiek során alapozni. Ahogy mondani szokás: „Védekezésből jön a támadás.”
Elfogultak vagyunk persze, de talán épp azért különleges a szereped, mert a másodosztályból érkezve, bizonyítottad, hogy fiatal magyarként, lehetsz remek padról jövő friss erő a pályán. A DVTK ellen értékes játékpercekkel, pontokkal mutatkoztál be az élvonalban, milyen érzés volt?
Nagyon jó érzés volt pályára lépni és valóban kiegészíteni a nagy csapatot. Bevallom kicsit izgulva pattantam fel a székből és rohantam cserét kérni, de ez az érzés hamar el is múlt és már a pályán is voltam a csajokkal, azon igyekezve, hogy lehető legjobb tudásom szerint végrehajtsam az edző utasításait. Leginkább védekezésben kellett helytállnom a pályán töltött perceim alatt, de nagyon örültem első NB I-es pontjaimnak, amit edzésen aztán meg is ünnepeltünk egy kis sütievéssel a csajokkal.
Mik az elvárásaid magaddal szemben? Milyen szezonra számítasz Budapesten, te mivel lennél elégedett tavasszal, az idény legvégén?
Elsősorban minél többet szeretnék tanulni és fejlődni edzőimtől, csapattársaimtól egyaránt. Azután, hogy tavaszig mi minden fog történni, milyen eredményesek tudunk lenni az majd év közben kiderül. Egyelőre még korai lenne bármit is mondani, hiszen csak most kezdődött el a bajnokság és még sok mindenben kell fejlődni csapat szinten és egyénileg is. Titkon azért reménykedem, hogy a profi bajnokság márciusnál kicsit tovább fog tartani számunkra, illetve, hogy a B-csoportban a legjobb négy között tudunk majd végezni.
Nincs honvágyad néha? Hogy gondolsz vissza a DKKA-s évekre?
Néha azért kicsit hiányzik Fehérvár, mivel ott él az egész családom és a barátaim nagy része is. Viszont, amint van rá alkalmam a nagy hajtás mellett, már pattanok is fel a vonatra és száguldok hazafelé, meglátogatom családtagjaimat, barátaimat, volt csapattársaimat és néha még a volt iskolámba is beköszönök. Nemcsak a család és a barátok, hanem a sok emlék is Székesfehérvárhoz köt és persze a kosárlabdát is szülővárosomban szerettem meg. DKKA-s éveimet igen élveztem, főleg a társaság és a hangulat miatt, amit teremtettünk a pályán és a pályán kívül is egyaránt a csajokkal. Rengeteg barátra leltem az akadémián, akikkel mai napig tartom a kapcsolatot. Ilyenkor nagyon jó érzés hazatérni, kicsit elszakadni a nagyvárosi pörgéstől – amit egyébként nagyon szeretek – és kicsit fájó szívvel is szállok fel a Pest felé döcögő vonatra, a röpke otthon töltött időn merengve.
