Tatai túra
Háromból két győzelemmel a középházba kerültünk
Győzelem nélkül maradtunk az első selejtezőn
Hatodik hely a leány serdülő „B” döntőben
Leány U14-es csapatunk lejátszotta helyosztóját a nagykanizsai országos „B” döntőben. A házigazdák ellen vívott meccs az ötödik helyért szoros kezdést hozott, majd félidőre ellenfelünk kissé el tudott lépni. A lányok erejéből egy nagyon szoros második félidőre futotta, de a fordítás nem sikerült, így az országos 14. helyet szerezték meg összesítésben. Szép munka volt lányok, gratulálunk! […]
Győzelem a második meccsen
Serdülő leány csapatunk a „B” döntő második mérkőzését a DEAC ellen vívta. A lányok hátrányba kerültek félidőben, de derekasan küzdöttek és visszajöttek a meccsbe. A második félidőt végig uralva vívták ki maguknak a lehetőséget, hogy vasárnap a nyolcas döntő harmadik helyéért játszhassanak. Statisztika: https://hunbasket.hu/merkozes/x2122/whunu14/whunu14_310
Vereség a nyitányon
Leány serdülő csapatunk is megkezdte döntőbeli szereplését Nagykanizsán. A háromnapos “B” döntő első felvonásán a DVTK kosárlabda ellen hatalmas csatában, egyetlen kosárral maradtunk alul. Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?whunu14_307 Folytatás szombat délben a Debrecen ellen.
Nehezen indult és szépen ért véget ez a hétvége. Újra az „A” döntőért küzdhetünk!
Visszavágók fordulója… Egy győzelemmel és egy vereséggel ért véget a középházi alapszakasz
Korosztály: Leány serdülő (U14) Csoport: Alapszakasz Forduló: 5. forduló Helyszín: Nagykanizsa Dátum: 2021-12-11 Csapatok: Dávid Kornél KA/A – Kanizsai DKK Eredmény: 71 : 60 Negyedek: 26 : 19, 7 : 13, 18 : 23, 20 : 5 Edzői értékelés: Jól kezdtük és jól fejeztük be, a mérkőzés a középső részben pedig volt egy kis rövidzárlat. […]
Egy győzelem és egy vereség Sopronból
Korosztály: Leány serdülő (U14) Csoport: Alapszakasz Forduló: 4. forduló Helyszín: Sopron Dátum: 2021-11-27 Csapatok: Dávid Kornél KA/A – Atomerőmű KSC Szekszárd Eredmény: 71 : 59 Negyedek: 18 : 16, 16 : 23, 14 : 12, 23 : 8 Edzői értékelés: Már a mérkőzés előtt biztossá vált, hogy megnyertük a mérkőzést hiszen a Szekszárd csapat csak […]
Nagy csalódás…
Korosztály: Leány serdülő (U14) Csoport: Alapszakasz Forduló: 2. forduló Helyszín: Székesfehérvár Terem: Tóvárosi Általános Iskola Dátum: 2021-11-06 Csapatok: Dávid Kornél KA/A – Soproni Darazsak Akadémia/A Eredmény: 49 : 66 Negyedek: 16 : 24, 16 : 6, 6 : 27, 11 : 9 Edzői értékelés: Rosszul kezdtük a mérkőzést, amiket a héten gyakoroltunk védekezésben sajnos csak […]
Rossz kezdés és szerencsés befejezés az első fordulóban
Korosztály: Leány serdülő (U14) Csoport: Alapszakasz Forduló: 1. forduló Helyszín: Szekszárd Dátum: 2021-10-16 Csapatok: Kanizsa DKK – Dávid Kornél KA/A Eredmény: 63 : 57 Negyedek: 15 : 15, 17 : 12, 18 : 11, 13 : 19 Edzői értékelés: Alacsony hőfokon kezdtük a mérkőzést, visszatértek a régi rossz beidegződések. Ellenfelünk már 16 ponttal is vezetett […]