Bevette Pécset felnőtt női csapatunk

DKKA Női Amatőr NBIB

A második negyedben nyerte meg a mérkőzést a DKKA. Több játékosunk és vezetőedzőnk is rendelkezik pécsi gyökerekkel, így sok hozzátartozó látogatott ki a mérkőzésre, nem volt egyedül a csapat. A pécsiek kezdték jobban a mérkőzést (5. perc, 9-5), mi pedig jobbára üldöztük ellenfelünket az első percekben. Tíz perc játék után 15-14-re vezetett a Pécs. A […]

Fölényes győzelmet arattunk a Mecsek-PVSK ellen

DKKA Női Amatőr

Négy híján száz pontos sikerrel hangolt felnőtt női csapatunk a MAFC és a Sopron elleni rangadókra. Egy pillanatig sem hagyott kérdést Piros csoportos női csapatunk a péntek koradélutáni mérkőzésen. Már az első negyedben tetemes előnybe kerültek Szentpáli Gergő tanítványai, és a 24-11-re megnyert második tíz perc volt a legszorosabb periódusa a találkozónak. A harmadik és […]

A Törekvést fogadja felnőtt női csapatunk

DKKA Amatőr Női

Hazai pályán is bemutatkozik a női Piros csoportban Szentpáli Gergő együttese: a vereséggel rajtoló Törekvés SE érkezik az MKOSZ-csarnokba. A múlt heti körömrágós, de nagy győzelem után saját csarnokunkban is megnézhetjük női amatőr együttesünket. Ellenfelünk szoros vereséget szenvedett az első fordulóban egy fővárosi rangadón az MTK-TFSE ellen, hazai pályán. Azon a találkozón egy-egy szakaszt leszámítva […]

Fordulatos mérkőzésen győztünk Újbudán

DKKA Női Amatőr

Hullámzó játékkal, kiélezett utolsó percek után szereztünk nagy győzelmet a női másodosztály nyitó fordulójában. A sérült Laufer Gabi nem állhatott Szentpáli Gergő és Kovács Dávid rendelkezésre a bajnokság nyitó fordulójában, ott volt viszont új igazolásunk, Szücs Luca. A hazai oldalon több olyan játékos is szerepet kapott, aki előző nap még az A-csoportban jutott játéklehetőséghez. Az […]

Fizikálisan alulmaradtunk

Korosztály: Amatőr Női Csoport: Alapszakasz Forduló: 8. forduló Helyszín: Nyíregyháza Dátum: 2021-12-12 Csapatok: Nyíregyházi Kosársuli – DKKA Eredmény: 97 : 55 Negyedek: 25 : 23, 24 : 11, 27 : 9, 21 : 12 Edzői értékelés: Továbbra sem teljes a keretünk, ma is több hiányzónk volt. Ellenfelünk magassági és fizikális fölényét az I. félidő 15. […]

Sok a hiba

Korosztály: Amatőr Női Csoport: Alapszakasz Forduló: 7. forduló Helyszín: Budapest Dátum: 2021-12-05 Csapatok: Törekvés SE – DKKA Eredmény: 85 : 61 Negyedek: 23 : 17, 17 : 10, 20 : 13, 25 : 21 Edzői értékelés: A tabella 3.helyét elfoglaló Törekvés csapatának vendégeként próbáltunk meg javítani eddigi nem túl fényes mérlegünkön. Ellenfelünk kifejezetten jó mutatókkal […]

Alacsony szerkezettel

Korosztály: Amatőr Női Csoport: Alapszakasz Forduló: 6. forduló Helyszín: Budapest Dátum: 2021-11-21 Csapatok: Kiss Lenke KA – DKKA Eredmény: 74 : 38 Negyedek: 22 : 12, 15 : 4, 18 : 14, 19 : 8 Edzői értékelés: Sajnos továbbra is vannak hiányzóink,ezért a mai mérkőzésen is foghíjas volt a keretünk. A végeredmény nem tükrözi,hogy a […]

Megvan az első

Korosztály: Amatőr Női Csoport: Alapszakasz Forduló: 4. forduló Helyszín: Szigetszentmiklós Dátum: 2021-10-31 Csapatok: BKG Príma Akadémia – DKKA Eredmény: 58 : 60 Negyedek: 11 : 9, 13 : 17, 15 : 20, 19 : 14 Edzői értékelés: A hasonló mutatóval álló BKG vendégeként léptünk pályára. Az I. negyed nem hozott sok pontot, köszönhetően annak, hogy […]

DKKA Sportmajális 2024
Nevezési lap ide kattintva érhető el!
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS