Gelegonya Erika

Kérdésekkel a megoldás felé – interjú Akadémiánk mentáltrénerével

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Gelegonya Erika immár harmadik éve segíti a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia sportolóinak mindennapjait. A szakember azt mondja: a mostani fiatalok számára különösen fontos a normális értékrend kialakítása, hiszen rengeteg impulzus éri őket egy rohanó korban.

Miben különbözik a mentáltréner a pszichológustól?

Míg a pszichológus feltárja a múltat, addig a mentáltréner csak a jelenből indul ki a jövőbeni megoldás irányába, ehhez rengeteg eszközt és módszert használ fel. Terápia nélkül beszélgetünk a klienssel azokról a dolgokról, amikről a kliens éppen akkor beszélni szeretne. Nem alkotunk véleményt, viszont biztosítjuk a megfelelő eszközöket és kérdéseket, amik elősegítik a megoldás fellelését egy-egy beszélgetés alatt vagy után. Ugyanúgy titoktartási kötelezettségünk van, amit csak extrém esetekben szeghetünk meg. Úgy is mondanám, hogy ez a pszichológia előszobája, amikor felmérjük az egyén mentális állapotát. Bár Magyarországon még mindig félnek tőle az emberek, ha valaki időben felismeri az elakadását és tesz is érte, nagyon sokat segíthet a coaching.

Hogyan zajlik egy foglalkozás?

Mindig kérdéseket teszünk fel, amivel segítünk kihangosítani a gondolatokat. Soha nem megoldjuk az elakadást az egyén helyett, és nem is biztos, hogy úgy fogunk a foglalkozás végén elköszönni egymástól, hogy meg is van oldva a probléma. A válaszokat mindig maga a kliens adja meg, ami beépül a tudatalattiba. Lehet, hogy napok múlva ébred csak rá a coachee, hogy megoldotta azt, amivel megkeresett

Gelegonya Erika
A foglalkozásokon a pozitív megerősítést is gyakorolják a játékosokkal

Hogy kerültél kapcsolatba a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiával?

Coach tanulmányaim alatt itt töltöttem a gyakorlatomat. Mindenképpen a fiatalokra szerettem volna specializálódni, mert ennek Magyarországon még nincs túl nagy kultúrája. Már ez alatt az időszak alatt is sok pozitív visszajelzést kaptam a gyerekektől és a szülőktől, és a gyakorlat kitöltése után felkértek, hogy maradjak. Mindez tavalyelőtt történt. A leány kiemelt korosztályokkal 2022 óta dolgozunk, és ezt a folyamatot ősztől a fiúknál is elkezdtük.

Milyen elakadásokkal fordulnak hozzád leggyakrabban a sportolók?

A leggyakoribb megoldandó feladatok a túlterheltségből, sérülésből való visszaintegrálódásból, a motivációhiányból, edzőváltásból, esetleg az új közegbe kerülésből adódnak. De ugyanúgy segíthet egy foglalkozás feldolgozni az iskolaváltást, a tanulmányok során érkező nyomást, a fizikális-mentális megfelelési kényszert is. Az is nagyon fontos – és ezt a csoportos foglalkozásokon tudjuk fejleszteni – hogy a csapattagok ismerjék egymás lelkivilágát, stabilitását, jövőbeli terveit, aktuális mentális állapotát. A pozitív megerősítést is gyakoroljuk, ami az önbizalomnövelés mellett feedbacket is ad az adott játékosnak, hogy mit gondolnak róla a csapattársai.

A nemrég elkezdődött iskolaszezon miatt különösen nagy most a terhelés a fiatal sportolókon.

Valóban, az iskolakezdéssel megsokasodtak a gyerekek előtt álló kihívások. Helyt kell állni a reggeli és az esti edzéseken, a felmérőkön, a feleleteknél, a dolgozatokból. A nyári lazább, pihenősebb időszak után hirtelen megnőttek a terhek, amire megoldást keresünk. Például napirendet írunk, vagy érzéstáblázatot készítünk, amiből maga a diák is láthatja, hogy mennyire hullámzó az érzelmi állapota.

Gelegonya Erika
Más-más gyakorlatokat kapnak a fiúk és a lányok a tréningeken

Van különbség a fiúk és a lányok, illetve a fiatalabbak és az idősebbek között?

Természetesen az eszközt és a módszert tekintve is más gyakorlatokat kapnak a fiúk és a lányok. Például a lányoké a pozitív pletyka elnevezésű gyakorlat, a fiúknál pedig, mondjuk egy hídépítő feladattal derül ki, hogy a csapatban ki a domináns. A felnőtteknél inkább szituációs gyakorlatokat, kommunikációs feladatokat és mélyebb beszélgetést használunk, a fiatalabb korosztályoknál pedig több eszközzel, picit játékosabb formában próbáljuk felderíteni a megoldandó feladatokat. Fontos, hogy a negatív hangzás miatt ne problémaként, hanem megoldandó feladatként tekintsünk arra, amiben elakadtak, vagy fejlődni szeretnének a kliensek.

Melyik korosztállyal dolgozol legszívesebben?

Két felnőtt korú lány anyukájaként, valamint az ő baráti társaságukból fakadóan nagyon sok tinédzser korú lánnyal találtam meg a közös hangot. Az ő védelmükben szeretném elmondani, hogy a mostani fiatal generációt számos bírálat éri, de nincs értelme összehasonlítani őket velünk vagy a szüleinkkel, hiszen teljesen más tempójú világba születtek bele. Rengeteg impulzus és információ éri őket, amiből egy stabil családi háttér megléte nélkül nagyon nehéz kiválasztaniuk, hogy mi helyes, és mi nem. Szerintem ez a korosztály kifejezetten értelmes, sőt, sok dologban még intelligensebb is nálunk. Támogatnunk kell őket, hogy a sok szembejövő információ közül mit érdemes befogadni.

Gelegonya Erika
A leány csapatokkal már második éve foglalkozik Gelegonya Erika

Milyen gyakran találkozol az egyes csapatainkkal?

Igyekszünk egy-egy csapattal legalább két csoportos coachingot összehozni havonta, de persze a versenynaptár ezt keresztülhúzhatja és ritkíthatja. Egyénileg legalább három-négy alkalmat javaslok egymás után. Ennyi beszélgetésre biztosan szükség van, hogy kialakuljon a bizalom és a kémia, és eldönthessük: megvan-e a kölcsönös szimpátia. Mindig minden úgy és addig történik, amíg a kliens, a sportoló igényli. Sokszor elég négy-öt sima beszélgetés, aztán egy hosszabb pihenő és egy újabb elakadásnál ismét találkozunk.

Milyen visszajelzések érkeztek a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia kosarasaitól?

Fontos, hogy ezek a visszajelzések nem azonnal keletkeznek. Van, hogy hetek múlva kapok feedbacket arról, hogy valakinél látszik-e a fejlődés. Volt olyan, hogy a szülők kerestek meg a foglalkozások után, hogy nagyon pozitív változást tapasztaltak a gyermeken. A gyermekek a csoportos coachingokon is adhatnak visszajelzést a társakról. Nyilván van olyan is, hogy valaki megpróbálja, de úgy ítéli meg, hogy nem nyújtanak segítséget a beszélgetések, de szerencsére többségében jó visszajelzések jönnek az egyesületektől.

Gelegonya Erika munkássága a Facebookon a Smiling Coaching oldalon is követhető.

nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!