DKKA

Ez történt a hétvégén – összefoglaló utánpótlás csapataink szerepléséről

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Őrzi veretlenségét a fiú junior csapat. Folytatódott a kadett lányok rossz szériája. Vállalható vereséget szenvedtek a kadett fiúk. Megkezdték szereplésüket a serdülő fiúk.

Folytatja remek sorozatát a Gáll Dominik vezette junior fiú csapat. A két veretlen együttes rangadóján szoros első negyed után a másodikban meglépett a MAFC (11. perc, 34-23), de a félidőre ledolgozták Valicsek Donáték a hátrány nagy részét. A 22. percben kiegyenlített a csapat, majd a 24. percben (60-61) a vezetést is átvette. A negyedik negyed elején úgy tűnt, hogy kézben van a mérkőzés (64-71), azonban a hajrára visszajöttek a hazaiak (36. perc, 78-78). A kiélezett végjátékban vezetett a MAFC és a DKKA is, hogy aztán Valicsek közelije (40. perc, 82-83) döntse el a találkozót.

Valicsek Donát, amellett, hogy 19 ponttal, 6 lepattanóval és 29 VAL-lal a csapat legjobbja lett, az utolsó 2-3 percben szerzett 6 pontja döntő faktor volt a győzelmet illetően. Szépen muzsikált a kezdő ötös többi tagja, Denk Norbert (15 pont, 14 lepattanó, 6 szerzett labda, 6 kiharcolt fault, 21 VAL), Vincz Botond (15 pont, 7 lepattanó), Jecs Merse (15 pont, 5 szerzett labda) és Jánni Ákos (15 pont, 5 lepattanó, 5 szerzett labda, 8 kiharcolt fault, 5 gólpassz, 27 VAL) is.

A junior fiúk vasárnap hazai pályán a kettőből kettőt nyerő OSE Lions-t fogadják.

MAFC – Dávid Kornél KA 82-85 (27-23, 21-21, 16-27, 18-14)

DKKA: Denk N. 15, Vincz B. 15/9, Jecs M. 15/6, Valicsek D. 19, Jánni Á. 15

Csere: Hüll M., Debreczeny D. 4, Törzsök Á. 2, Szász M., Somogyfoki B., Mészáros G.

Kadett lányaink ezzel szemben továbbra is nyeretlenek a főtábla C-csoportjában. Keller Lucáék már az első negyedben komoly hátrányba kerültek Baján. A 25-10-re elveszített első tíz perc után sem sikerült közelebb férkőzni a Bajai NKK-hoz. Legfőképp a dobóteljesítmény hagyott kívánni valót maga után: mindössze 22 százalékkal céloztak Kovács Dávid tanítványai, akik ráadásul a büntetők több mint felét is elhibázták. A hazaiak mind a négy játékrészt megnyerve győztek 79-46-ra.

Csapatunk legjobbja Sverteczki Sára (12 pont, 13 lepattanó, 5 szerzett labda, 18 VAL) lett. A lányok vasárnap délután javíthatnak, amikor az 1/1-es mérleggel álló DEAC-ot fogadják.

Bajai NKK – Dávid Kornél KA 79-46 (25-10, 20-16, 13-6, 21-14)

DKKA: Milis L. 11/3, Sverteczki S. 12, Stein-Vinklár F. 6, Keller L. 2, Osztotics V. 2

Csere: Kis K. 1, Paitli D. 8, Herter H. 2, Koszpek K. 2, Kovács K., Horváth V.

Kovács Dávid értékelése itt olvasható.

A Blahó Barnabás vezette kadett fiú csapat Debrecenbe látogatott, és az elején meg is lepte vendéglátóját (5. perc, 6-13). A hajdúságiak az első negyedben fordítottak, és hamar tíz pont körüli előnybe kerültek (11. perc, 26-16). A félidő derekán 21 pontra hízott a hátrányunk (17. perc, 44-23), amiből tízet a nagyszünetre ledolgoztunk. A második félidőben is sokáig jól tartottuk magunkat (25. perc, 50-45), de a harmadik tíz perc hajrájától megint fokozatosan eltávolodtak tőlünk a debreceniek. Egyszer még benéztünk tíz pont alá (34. perc, 72-65), de a hajrá a DEAC szája íze szerint alakult.

Abban, hogy a DKKA sokáig versenyben maradt a hajdúsági bajnokin, Szász Mátyásnak (21 pont, 7 lepattanó, 5 szerzett labda, 23 VAL) és Debreczeny Dávidnak (17 pont, 16 lepattanó, 19 VAL) volt a legnagyobb szerepe, és Knizse Richárd (10 pont, 13 lepattanó) is dupla-duplát ért el.

A DKKA szombaton az ugyancsak 1/3-mal álló Újpestet fogadja.

DEAC KA – Dávid Kornél KA 86-67 (23-16, 22-17, 20-17, 21-17)

DKKA: Debreczeny D. 17, Knizse R. 10, Sipos Á. 5, Szász M. 21, Mészáros G. 2

Csere: Szabó M. 3, Szalai D. 2, Szecső D. 2, Gajárszky-Tóth Zs., Szecső R. 4, Mester A. 2, Bencze B.

Blahó Barnabás értékelése itt olvasható. 

Serdülő fiú B-csapatunk két mérkőzést játszott a múlt héten: kedden 80-64-re legyőzte a Dunaújvárosi Sárkányokat, pénteken pedig 148-23-ra kikapott az Oroszlány U16-os B-csapatától. A hétközi találkozón az elveszített utolsó negyed ellenére is magabiztosan győztek Kodak Gergő tanítványai, a pénteki meccsen pedig nagy volt a különbség a hazai együttes javára.

Dávid Kornél KA/B – Dunaújvárosi Sárkányok 80-64 (20-9, 20-11, 23-18, 17-26)

DKKA: Fekete A. 25, Almási V. 17, Csizmadia B. 12, Határhegyi Cs. 10, Szécsi B. 8, Kossa G. 4, Homoki Zs. 2, Molnár D. 2, Merényi M., Balazsek A., Scherer B., Horváth K.

MVM-OSE Lions U16/B – Dávid Kornél KA/B 148-23 (28-4, 41-7, 37-9, 42-3)

DKKA: Horváth K. 8/3, Gekete A. 5, Kossa G. 3/3, Szécsi B. 3/3, Almási V. 2, Határhegyi Cs. 2, Balazsek A., Merényi M., Homoki Zs., Scherer B., Németh G.

Kodak Gergő értékelése itt és itt olvasható.

Hazai pályán szerepelt serdülő fiú A-csapatunk a hétvégén. Az OSE ellen szoros mérkőzést követően négy ponttal győzött Nagy Tamás és Nagy Sándor együttese, amely a Sopron ellen viszont vereséget szenvedett a papírformának megfelelően.

A két mérkőzésen Dancs Gergely Horka volt a DKKA legeredményesebbje összesen 31 dobott ponttal.

Dávid Kornél KA – MVM-OSE Lions 78-74 (15-18, 20-20, 24-23, 19-13)

DKKA: Dancs G. 17, Csabai M. 15, Erős M. 14, Csidei Z. 10, Sverteczki Á. 9, Szondi M. 8, Máthé-Tóth 5, Vinklár E., Máté H., Somogyi L., Csukás D., Máté Á.

Soproni SI KA SKC – Dávid Kornél KA 113-33 (24-10, 29-12, 15-9, 45-2)

DKKA: Dancs G. 14/3, Szondi M. 10, Csukás D. 2, Máté H. 2, Erős M. 2, Csidei Z. 2, Máté Á. 1, Máthé-Tóth M., Vinklár E., Csabai M., Somogyi L., Sverteczki Á.

Nagy Tamás értékelése itt olvasható.

Serdülő fiú B-csapatunk is kettőt játszott a hétvégén: előbb szoros vereséget szenvedett a Soproni Sportiskola B-csapata ellen, majd nagyobb különbséggel kapott ki a házigazda A-csapata ellen.

Soproni SI KA SMAFC/B – Dávid Kornél KA/B 66-55 (16-14, 13-9, 9-15, 28-17)

DKKA: Kovács N. 14, Dancs M. 13, Magda B. 11, Czipó D. 7, Vághó B. 6, Várszegi M. 2, Gosztolai R. 1, Osztotics G. 1, Balázs Z., Liszkóczi B.

Dávid Kornél KA/B – VUKE U14/A 38-95 (6-23, 13-24, 6-19, 13-29)

DKKA: Osztotics G. 11, Várszegi M. 7, Gosztolai R. 7, Liszkóczi B. 4, Dancs M. 3, Vághó B. 3, Magda B. 2, Czipó D. 1, Balázs Z., Kovács N.

Szigetvári Zoltán értékelése itt olvasható.

Gyermek A-csapatunk másodedzőjével, a sérült Tóth Péterrel utazott el Jászberénybe, a Kiváló Kölykök Kupájára. Az Alligators két hasznos mérkőzést játszott a fővárosi régió kiemelkedő csapatával, a MAFC-cal, illetve a Lehel Kosársulival.

MAFC – DKKA Alligators 107-30 (36-6, 36-15, 27-5, 8-4)

DKKA: Barankovics B. 10, Czuczai B. 8, Ugrics B. 3, Csókás G. 3, Horváth Á. 2, Czipó R. 2, Mohácsi B. 1, Homoki L. 1, Várszegi Z., Varga D.

DKKA Alligators – Lehel Kosársuli 47-52 (16-15, 11-22, 15-11, 5-4)

DKKA: Czipó R. 11, Homoki L. 10, Czuczai B. 10, Mohácsi B. 4, Barankovics B. 4, Ugrics B. 3, Várszegi Z. 3, Varga D. 1, Csókás G. 1, Horváth Á.

nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!