Kenguru forduló mellett Amatőr női rangadó a heti programban

naptár

Hétközi mérkőzéseink sorát a junior lányok Nyíregyháza elleni veresége nyitotta. Csütörtökön és pénteken a kadett fiúk folytatják, előbb Gáll Dominik és az Aligátorok fogadják a PVSK-t, majd Sopronba utazik az U16 Bulls. A legkisebbek, az egyik kenguru csapatunk meccsei kezdik meg a hétvégét. A Vezérek a Széna téren játszanak majd. Vasárnap két hazai találkozót rendezünk […]

Gyermek fordulóval megyünk tovább

naptár

Hétközi fordulókban nem lesz hiány, és hétvégén sem csupán U12-es csapataink lépnek pályára, lássuk 2021 12. heti programját. Kedden U16-os Alligátoraink folytatják országos rájátszásbeli szereplésüket. Következő ellenfél Gáll Dominikék számára a Szombathely lesz. A kadett A-csapat hétközi meccse után szombaton Szolnokon is játszik még egy mérkőzést. Szerdán Budapestre látogat legidősebb fiú együttesünk. Andrea Turchetto és […]

Serdülők, kadettek, juniorok és felnőttek is játszanak hétvégén

naptár

Szombaton junior leány együttesünk nyitja meg hétvégi mérkőzéseink sorát. A csapat Sopronba látogat az első megmérettetésre a „B” döntőbe kerülésért. Második számú leány kadett együttesünk, Botka Gerda csapata Tapolcára látogat, ahol az eddigieknél szorosabb csatára van kilátás. Fiú serdülő fordulóból sem lesz hiány. Mindhárom együttesünk – Alligators, Bulls, Cougars – pályára lép. Nagy Tamás és […]

„Nem vagyok elégedett, sosem leszek az.” – Andrea Turchetto

  Fiú szakágunknak nyártól új vezetője van. Az Euroligát, valamint – többek között – a kínai élvonalat megjárt, olasz Andrea Turchetto az elmúlt hónapokban kevésbé akart szerepelni, helyette a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia egyéni képző edzőjeként szorgalmasan dolgozott játékosainkkal. Andreával az új környezetről, koronavírusról és persze csapataink, edzőink fejlődéséről is beszélgettünk. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál az […]

Sikeres adománygyűjtés

Zajos sikert aratott a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia karácsonyi adománygyűjtő akciója múlt pénteken. Az Adnijókupa Baráti köre ezen a héten az összes csomagot kiszállította, mindenki hozzájárulása a lehető legjobb helyre került. Akadémiánk több tucat melegítő alsó-felsőt ajánlott fel, melyeket partnerünk székesfehérvári iskolákba juttat el. Ezen felül edzőink és irodai dolgozóink által nyújtott felajánlásokból, valamint a […]

Karácsonyi adománygyűjtést szervezünk

Hagyományaihoz híven, a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia az idei évben is szeretne karitatív módon segíteni. Ahogy azt már tettük jótékonysági futásunk alkalmával, vagy az idei véradásunkkal, ezúttal is a székesfehérvári rászorulókat igyekszünk támogatni. Akadémiánk összefogott az Adni jó kupa Baráti Körrel, akik évek óta segítenek a térségben nélkülözőknek. Amennyiben módotokban áll, pár száz Forint értéket […]

„A fejlődés az elsődleges” – Gáll Tamás

Javában tart a felkészülés Fehérváron, a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia női szakágáért felelős Gáll Tamást mégsem csak erről kérdeztük. Szóba került továbbá az egyéni képzés, a DKKA nevelési filozófiája, az új szezonra eszközölt változások és elvárások. – Két korosztályban is eljutottunk a B-döntőig, számos válogatottban megfordultak DKKA-s lányok, úgyhogy sok okunk nem volt panaszra tavaly. […]

„A legnehezebb év volt.”

Dávid Kornél értékelte az akadémia előző szezonját, kiemelve edzőink megfeszített munkáját, a szülők és a gyerekek hozzáállását egy olyan időszakban, amit előre senki sem látott. Értékeljük az elmúlt szezont, és kezdjük a kosárlabda szakmai résszel. Hányast adnál akadémistáink idei szereplésére? Csillagos ötöst, nem is kérdés. Olyan körülmények között vágtunk bele ebbe az idénybe, amire eddig […]

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS