Dr. Cser-Palkovics András köszöntötte élvonalba jutott női csapatunkat
A lányok bejárhatták a Polgármesteri Hivatalt és apró ajándékot kaptak a várostól. Péntek délelőtt a Városház téren volt jelenése felnőtt női csapatunknak. A májusban a feljutást kiharcoló gárda nagy része meg is jelent a fogadáson. Köszöntőjében Dr. Cser-Palkovics András polgármester úr elmondta, hogy nagyszerű emlék számára a bajnoki döntő székesfehérvári mérkőzése, és támogatásáról biztosította a […]
Székesfehérváron dől el a női B-csoport bajnoki címe
Hétpontos hátrányban várják a lányok a döntő visszavágóját. Nagyszerű kezdés, aztán leblokkolás, majd a Sopron üldözése – röviden így lehet összefoglalni a női B-csoportos döntő első felvonását. A mérkőzés rövid krónikájához hozzátartozik, hogy a pontjaink 70 százalékát a Varga-Laufer páros szerezte, a Sopron pedig a dobáshatékonyságot és a lepattanókért folyó harcot is megnyerte. Végül hétpontos […]
Hátrányból várhatjuk a Sportdarázs elleni visszavágót
Kezdődik a bajnoki döntő a női B-csoportban
Kedden Sopronban, pénteken Székesfehérváron találkozunk a Sportdarázzsal. A női B-csoport indulása előtt nagyjából lehetett sejteni, hogy melyek azok az együttesek, akik odaérhetnek a legjobb négy közé. Talán ki lehet jelenteni, hogy a több A-csoportban is pallérozódó játékossal felálló Sportdarázs-SMAFC-nak megvolt a helye egy előzetes „álomelődöntőben”, és a fináléba is teljesen megérdemelten jutott be. Az már […]
Megvannak a női B-csoportos döntő időpontjai
Hivatalosak a női NBI/B döntős párharc mérkőzés időpontjai. A bajnoki finálé – az előző körökhöz hasonlóan – kuparendszerben dől el, azaz aki a két találkozón több pontot szerez, az végez az első helyen. Szeretettel várunk minden akadémistát, edzőt, szurkolót a döntő székesfehérvári mérkőzésére! Sportdarázs-SMAFC – Dávid Kornél KA Sopron, Novomatic Aréna, május 21. (kedd) 18:00 […]
A Sportdarázs-SMAFC lesz az ellenfelünk a női B-csoportos döntőben
A Sportdarázs-SMAFC másodszor is legyőzte a BKG-Príma Szigetszentmiklós második csapatát a női B-csoportos rájátszás elődöntőjében, így a soproni együttes lesz Akadémiánk ellenfele a döntőben. A párharc két mérkőzésének időpontja a két klub egyeztetése és az MKOSZ visszaigazolása után válik hivatalossá. A bajnoki cím sorsa kuparendszerben dől el, és az első felvonást Sopronban, a másodikat Székesfehérváron […]
Bejutott a döntőbe női B-csoportos csapatunk is!
A tét a bajnoki döntő
Kilencpontos előnyből fogadjuk a BEAC Újbudát. Az elődöntő hazai, székesfehérvári mérkőzéséhez érkeztünk a női B-csoportos rájátszásban. Az első felvonáson sok hibával játszva, de a találkozó nagy részében vezetve, kilencpontos előnybe kerültünk. Tekintve, hogy az alapszakasz első fordulójában is keményen meg kellett dolgozni a győzelemért Budapesten, mondhatjuk, hogy ez nem rossz eredmény. Egy-egy gyorsabb, jobb döntéssel […]
Kilenc pontnyi előny a BEAC ellen
Az elődöntő következik a női B-csoportban
Budapestre látogat Szentpáli Gergő csapata. Már csak négy együttes reménykedhet a női B-csoport megnyerésében, és ezek közül az egyik a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia. Mellettünk a BEAC Újbuda, a Sportdarázs-SMAFC és a BKG Príma Szigetszentmiklós II. jutott el az elődöntőbe. Csapatunk az alapszakaszban a Piros csoport negyedik helyén végző BEAC-cal találkozik a kuparendszerben megtartott rájátszásban […]
Vasárnap kezdődik a BEAC elleni elődöntős párharc a női B-csoportban
Női B-csoportos együttesünk a Vasas Akadémia után újabb fővárosi együttessel találkozik a rájátszásban. A döntőbe jutásért a BEAC Újbuda lesz Laufer Gabiék ellenfele. Az első mérkőzést ezúttal a fővárosban rendezik, majd egy hétre rá Székesfehérváron fejeződik be a párharc. A továbbjutás kuparendszerben dől el, azaz az a csapat jut a döntőbe, amelyik a két mérkőzésen […]
Elődöntős női B-csoportos csapatunk
A fővárosban zárul a Vasas elleni negyeddöntős párharc
Huszonkilenc pontos előnyt visznek magukkal a lányok az első mérkőzésről. Aki látta az első mérkőzést, és a DKKA-nak szurkol a párharcban, az bizonyosan elégedetten állhatott fel a székéből vagy zárta be az internetes közvetítést. A lányok ugyanis nagyon odatették magukat, és az elején talán meg is lepték az A-csoportos ötössel kezdő, és ezt az öt […]
Csaknem harmincpontos előnyben a Vasas ellen
Kezdődik a negyeddöntő a női B-csoportban
Együttesünk csütörtökön itthon, vasárnap idegenben csap össze a Vasas Akadémiával. Március 28-án lépett pályára utoljára tétmérkőzésen felnőtt női csapatunk. Az UNI Győr SZESE elleni, magabiztosan megnyert párharc azt jelentette, hogy a lányok kvalifikálták magukat a legjobb nyolc közé a B-csoportos rájátszásban. Itt már keményebb ellenfelek jöhetnek szembe, ráadásul a kuparendszerű rájátszás miatt nincs hazai pálya […]