DKKA Női Amatőr

Székesfehérváron dől el a női B-csoport bajnoki címe

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Hétpontos hátrányban várják a lányok a döntő visszavágóját.

Nagyszerű kezdés, aztán leblokkolás, majd a Sopron üldözése – röviden így lehet összefoglalni a női B-csoportos döntő első felvonását. A mérkőzés rövid krónikájához hozzátartozik, hogy a pontjaink 70 százalékát a Varga-Laufer páros szerezte, a Sopron pedig a dobáshatékonyságot és a lepattanókért folyó harcot is megnyerte. Végül hétpontos előnyt harcolt ki ellenfelünk. A visszavágón tehát nyolc ponttal, vagy annál többel kellene nyernünk, hogy megnyerjük a bajnokságot.

Ez nem könnyű, de nem is lehetetlen. A Sportdarázs jó szerkezetű, több nagy tehetségből álló csapat. Olyan játékosokkal, akik már az A-csoportban is letették névjegyüket. Ráadásul az élvonal rájátszása már hetekkel ezelőtt befejeződött, így azóta a „kis Sopron” együtt készülhetett, ami az utóbbi mérkőzések, közte a döntő odavágóján is meglátszott. A tapasztalat és az egész éves munka, amit a lányok elvégeztek, viszont mellettünk szól. Ahogy a hazai pálya is.

Egy ilyen menetelés, egy ilyen szezon legvégén már az számít, hogy ki akarja jobban a győzelmet – ehhez mindenkinek mozgósítani kell az utolsó utáni tartalékokat. Szentpáli Gergő vezetőedzőnk úgy vélekedik: bármi is lesz a végeredmény, a legfontosabb, hogy a lányok még egyszer, utoljára mindent kiadjanak magukból. Hogy ez mire lesz elég – az pénteken fél nyolc tájékában kiderül.

Dávid Kornél KA – Sportdarázs-SMAFC

MKOSZ Edzőközpont, péntek 17:30

Az első mérkőzésen: 66-73

nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!