11. helyen zárt U18/A csapatunk

Véget ért a szezon az U18/A csapatunk számára. Utolsó megmérettetésük a „B” Döntő volt, ami a 9-16. helyezések elosztását jelentette. Mivel a Debreceni KA csapata túl erősnek bizonyult a visszavágón, nem sikerült beverekedni magunkat a legjobb nyolc csapat közé.

A „B” döntő kuparendszer szerint zajlott le, ahol az első nap a Nyírsuli KA/B ellen kellett hoznunk a kötelezőt (98-71), hogy másnap a Kecskemét-Békés mérkőzés győztesével játszhassunk. Az elődöntőben a Kecskemét ellen magabiztos első félidőt követően sikerült egy nagyon gyenge második etapot produkálnunk. A szerencse sem volt velünk, ennek köszönhetően egy utolsó másodperces palánkos hármassal lecsúsztunk a döntőről (66-69). A bronzmérkőzésen a Nyíregyházi „A” csapattal játszottunk, ahol koncentrált, kiegyensúlyozott játékkal sikerült megszerezni a győzelmet (83-70).

A nyolc csapatos tornánk 3., összesítésben a 11. helyen végeztünk a bajnokságban.
A tornán a csapat legponterősebb játékosa Abu Patrik, a legértékesebb játékosának pedig Dékány Balázst választották.

Kattints a részletekért!

Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.