22 mérkőzéssel jelentkezünk a héten

Ismét szerdán kezdődik a kosárlabda hét, idegenben és hazai pályán, Soprontól Paksig találkozhatunk DKKA-s meccsekkel.

Szerda este az MKOSZ csarnokban láthatjuk az U14-U16-os mix csapatunkat, akik a Soproni Tigriseket fogadják. Eközben Szombathelyen az U18-as fiúk igyekeznek soron következő bajnokijukat megnyerni, Blahó Barniék a Falco vendégei lesznek.

Pénteken az U16-os aligátorok törnek újabb győzelemre. A múlt hétvégi debreceni hosszabbításos vereséget követően, ezúttal a MAFC-ot látjuk vendégül. Ha itt végeztünk, még éppen át lehet érni a Tóvárosba, ahol a junior lányok Petőfi SE elleni találkáját nézhetjük meg.

Szombaton U11-es és U14-es fordulókat is rendezünk. Kenguru meccseket a Boryban tartunk, míg a serdülőket a Tóvárosban kell keresni.

Vasárnapra is jut a legkisebbekből, örödgeink és vezéreink is színre lépnek a Boryban, ahogy serdülő fordulót is tettek a hét utolsó napjára, igaz Szigetvári Zoltán aligátorai Körmenden vendégszerepelnek. Végezetül kadett fiú csapataink lépnek pályára, délután előbb a pumák, majd a bikák játszanak az MKOSZ-ben.

#HajráDKKA

November 13. Szerda

18:00 Dávid Kornél KA IV/Mix – Soproni Tigrisek / U16 fiú, Regionális bajnokság

Tóvárosi Általános Iskola

15:30 Falco KC/B – Dávid Kornél KA / U18 fiú, Regionális bajnokság

Arena Savaria

November 15. Péntek

16:00 Dávid Kornél KA Alligators – MAFC / U16 fiú, Országos bajnokság

MKOSZ Edzőcsarnok

18:00 Dávid Kornél KA – Petőfi SE / U18 leány, Regionális bajnokság

Tóvárosi Általános Iskola

November 16. Szombat

9:30 – 18:30 U11 regionális bajnokság 2. forduló / Dávid Kornél KA Ugrómókusok, Dávid Kornél KA

Bory Jenő Általános Iskola

9:30 – 17:30 U11 regionális bajnokság 2. forduló / Dávid Kornél KA Tigrisek, Dávid Kornél KA Darazsak

Sziget Utcai Általános Iskola

9:00 – 17:00 U14 regionális fiú bajnokság / Dávid Kornél KA Bulls, Dávid Kornél KA Cougars

Tóvárosi Általános Iskola

November 10. Vasárnap

9:30 – 13:00 U11 regionális bajnokság 2. forduló / Dávid Kornél KA Vezérek, Dávid Kornél KA Ördögök

Bory Jenő Általános Iskola

11:30 – 18:00 U14 regionális fiú bajnokság / Dávid Kornél KA Alligators

Körmend Városi Sportcsarnok

16:00 Dávid Kornél KA Cougars – Zalakerámia ZTE KK/B / U16 fiú, Regionális bajnokság

MKOSZ Edzőcsarnok

18:00 Dávid Kornél KA Bulls – OSE Lions / U16 fiú, Regionális bajnokság

MKOSZ Edzőcsarnok

 

DKKA Sportmajális 2024
Nevezési lap ide kattintva érhető el!
nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS