Harmadik mérkőzésünkre vasárnap reggel került sor, melyen célunk egyértelműen az volt, hogy a korábbi két meccs, javuló tendenciáját folytassuk, valamint az ezeken látott pozitívumokat hosszabb távra ültessük át játékunkba, – amennyire lehet – minimalizáljuk a hullámvölgyeket. Gondunk nem is támadásban akadt, a hétvége legjobb dobóformáját nyújtottuk, a legtöbb kiharcolt fault és gólpassz is ezen a mérkőzésen született. Hiába irányítottuk végig a meccset és vezetésünk sem forgott veszélyben, védekezésben igen bosszantó hibákat vétettünk, amikkel a derekasan küzdő ellenfelünk élt. Lásd: 37 leszedett támadó lepattanó.
A lányok összességében megérdemelten zsebeltek be egy győzelmet, hiszen a végig hullámzó játékunkban bőven akadtak értékes momentumok, azonban sokkal agresszívebb hozzáállásra lesz szükség a későbbiekben.