DKKA Férfi NBI/B

A Dunaharasztit látjuk vendégül a férfi Zöld csoportban

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Péntek este újabb felnőtt mérkőzést rendezünk az MKOSZ Edzőközpontban. Az U20-asok a listavezetőt fogadják.

Két élcsapat, a Tiszaújváros és az NKA Pécs után a tabella közepéről érkezik következő ellenfelünk. A Dunaharaszti MTK jelenleg a 8. helyen áll az NBI/B Zöld csoportjában, és az eddigi mérkőzések alapján úgy fest, hogy az egyik rájátszást érő helyre pályázik a bajnokságban. 4/4-es, hazai pályán és idegenben egyaránt 2/2-es mérleggel áll a Pest megyei csapat. Nem is túl távoli emlékként a felkészülési időszak vége felé összecsaptunk már Ughy Albert legénységével, és szoros első félidő után gyűrtük le őket 84-61-re.

A DMTK kerete azóta egy helyen változott: Rozs Máté csatlakozott a sérült Joó Tamás pótlására a csapathoz. A Dunaharaszti így sem lett sokkal magasabb csapat: az eddig pályára lépők közül Kerti a maga 200 centijével a legmagasabb játékos. Ebből kifolyólag a Szabó-Kis-Keller magas sorunk jól megélhet a festékben. Az alacsony szerkezet révén viszont sokat futó, szervezett, gyors, jól dobó csapat érkezik Fehérvárra.

Magasságbeli fölényünket emelte ki vezetőedzőnk is a mérkőzés kapcsán. Dzunic Branislav elmondta: mivel a legutóbbi, pécsi meccsen kontrollálni tudtuk a lepattanózást (sőt, az idény során először el is veszítette azt az NKA Pécs ellenünk), ezért optimista a játék ezen szegmensével kapcsolatban. Vezetőedzőnk szerint keményen meg kell dolgozni a sikerért és nekünk kell diktálni a mérkőzés ritmusát.

A találkozó péntek este 19 órakor kezdődik. A nagyszünetben Akadémiánk október hónap játékosait köszöntjük.

Dávid Kornél KA – Dunaharaszti MTK

MKOSZ Edzőközpont, péntek 19:00

U20-asaink a DMTK Zsíros Akadémiával együttműködő utánpótlás csapatával csapnak össze, amely együttes egyenesen veretlenül listavezető a korosztályos Zöld csoportban. Horváth Richárd vezetőedző ennek megfelelően a szezon egyik legjobban várt meccsének titulálja a péntek délutánit.

Az erőfelmérőhöz U20-as keretünk az eddig a főtáblán hibátlanul menetelő junior csapat több kulcsjátékosával izmosodik meg. Vezetőedzőnk elmondta: egyértelműen szeretnénk meglepni az éllovast.

Dávid Kornél KA U20 – DMTK-Zsíros Akadémia Kőbánya U20

MKOSZ Edzőközpont, péntek 16:00

nyári táborok
Jelentkezz nyári táboraink egyikébe! Kattints a részletekért!