Dávid Kornél vezetésével Velence Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában találkozott a TLI-Alba felnőtt csapatának küldöttsége a település polgármesterével, Koszti Andrással.
A klub játékosai közül Supola Zoltán, Filipovics Márkó és Kenny Chery utazott a tópartra. Velence első emberével Dávid Kornél folytatott kedélyes beszélgetést, Koszti András elmondta, eddig a turizmus okán voltak ismertek, szeretné, ha a folytatásban a sport jóvoltából is népszerűek lennének, országszerte. A közelmúltban a honi, olimpiai bizottság tartott itt rendezvényt a riói, ötkarikás játékokkal kapcsolatban, volt ironman Világkupa-viadal, erős emberek versenye, jövőre ultratriatlon seregszemlére kerül sor. A közeljövő kapcsán is magasztosak az elképzelések, tervezik uszoda és sportcsarnok építését.
Természetesen bent, a tornateremben is gyakran pattog a labda, a DKKA munkatársa, Deme Dóra hetente kétszer tart edzést – jobbára fiúknak és néhány lánynak – az iskolában, az albás delegáció érkeztekor éppen gyakoroltak, a kora délutáni órákban. Az ismert sportolók beszálltak a tréningbe, majd tapsolókat osztottak és autogramkártyákat írtak alá, ahogy múltak a percek, a suli egyre több tanulója érkezett.
A TLI-Alba Fehérvár játékosai által aláírt, két pólót Dávid Kornél adta át, egyik az iskolába, a másik pedig a hivatalba kerül. A gyerekek is ajándékokkal kedveskedtek a sportolóknak. Többen már jártak a felnőtt együttes mérkőzésein a Vodafone Sportcentrumban, Dávid Kornél felhívta a figyelmet, akik még nem tették, szüleikkel látogassanak el, ugyanis különleges sportélményben lesz részük. De a DKKA korosztályos együtteseinek összecsapásait is bátran megtekinthetik.