Bravúr győzelem a zárómérkőzésen

Junior leány rájátszás 4. forduló

2016.02.20. Székesfehérvár

 

Dávid Kornél KA – Török Flóris TSE   72 – 65 (16-21. 25-13, 19-17, 12-14)

 

A fővárosiaktól az első mérkőzésen 24 ponttal kaptunk ki.

Az első negyedben a vendégek domináltak (16-21).

A második negyed közepén vettük át a vezetést, és némi előnyt szereztünk a nagyszünetre (41-34).

A következő időszakban Sveininger Enikő és Balsay Dalma vezérletével fokozatosan növeltük a különbséget (72-54).  A többiek is ügyesen tették a dolgukat, mind védekezésben, mind támadásban hathatós segítséget nyújtottak a két „vezérnek”!

A negyedik negyed közepére elfáradtunk, csökkent a különbség, de már nem volt ideje a vendégeknek a fordításra!

A junior bajnokságot lezáró mérkőzés jól sikerült!

 

BRAVÓ  LÁNYOK!

 

Balsay Dalma 27 pont (13 lepattanó, 10 kiharcolt személyi hiba, 4 blokk), Sveininger Enikő 34 pont ( 9 lepattanó, 8 kiharcolt személyi hiba ), Ács Nóra, Kovács Nelli, Horváth Kata, Láng Fanni 1, Rózsa Nóra 4, Réti Boglárka, Bacsárdi Zsófia 2, Salagvárdi Alexandra 4, Zölei Fanni

Edző: Bekő Zsolt.