Az Akadémia dietetikusa

Fehérváron született és sportolt, a főiskolás éveket azonban már a fővárosban töltötte, ott telepedett le. A közelmúltban a sport révén került ismét közel a koronázó városhoz, Zentai Zsófia Anna a DKKA   szakmai stábjának tagja lett, dietetikusként felügyeli az akadémia sportolóinak táplálkozását.

 

– 2007-ben lett a szakterületem a dietetika. Gyerekkoromban már sportoltam, Varga Ivánnál kezdtem a kosárlabdát, majd az Ikarusban és a Kodolányi JFKSE színeiben az NB I/B-ig jutottam, a felnőttek között. A 198 centiméteres magasságom miatt logikus volt, hogy a palánkok alatt szerepelek, centerként számítottak rám az edzőim. Érettségi után kerültem a fővárosba, az élsport helyett a tanulást választottam, a Semmelweis Egyetem főiskolai karán, dietetikusként végeztem. Sportolókról írtam a szakdolgozatomat, ám éveken át nem kerültem velük kapcsolatba – mondja Zentai Zsófia Anna

 

A nyáron keresték meg a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia irányítói, a fiú szakágat felügyelő Peresztegi Nagy Ákos invitálta a stábba, s ő boldogan mondott igent.

 

– Ákost régről, kosaras pályafutásomból ismerem, valamint korábban többször találkoztam Kiss Jánossal, az akadémia vezetőjével is. Nagy öröm, hogy végre segíthetek a sportolók felkészítésében. Később jó lenne csak erre a szakterületre specializálódni, remélem, a DKKA-s szerepvállalás az első lépés ebben a tekintetben. A munkám lényege a gyerekek helyes táplálkozási szokásainak kialakítása, függetlenül attól, hogy majdan élsportolók lesznek, vagy sem. Fontos a testsúly optimalizálása, ez elengedhetetlen a teljesítmény javításához. A közelmúltban e tárgykörben adtam tájékoztatást a szülőknek és az edzőknek, a helyes táplálkozás nagyon fontos, ugyanis egy enyhe kiszáradás is rontja a produktumot. Nem mindegy, hogy a sportoló mit eszik és iszik meccs előtt, alatt – tehát mivel pótolja az elveszített folyadékot – és utána. Fel kellett nyitunk a szülők szemét, hiszen a táplálkozás nem csak a minőségi sportteljesítmény miatt fontos, ugyanúgy lényeges, hogy a nebuló miként teljesít az iskolapadban is. Márpedig ez is összefügg a megfelelő étkezéssel.