A forduló tétje számunkra az "A" csoportba való felkerülés volt. Eddig 100%-os teljesítményt nyújtottak a gyerekek, és ez ezen a mérkőzésen sem került veszélybe egy percre sem.
Magabiztosan ismét nagy arányú győzelmet arattunk, igaz a foghíjas szintén akadémiás csapat ellen. Mivel a mérkőzés folyamán nem volt szorosabb szakasz, így a gyerekek teljesítményén ez meg is látszott, mivel "szokás szerint" nem igazán beszélhettünk csapatjátékról.
Az egyéni teljesítmények döntöttek. Dancs Gergely, Dancs Márton, Vághó Bálint és Osztotics Gergő ismét a csapat húzó és legeredményesebbjei voltak.
Feljutás szempontjából ennek a mérkőzésnek volt a legnagyobb jelentősége, mivel győzelem esetén egyértelműen az "A" csoportban fojtatjuk a bajnokságot!
A várakozásaimmal ellentétben, már az első negyedben eldőlt a javunkra a mérkőzés és csak az volt a kérdés, milyen arányú lesz a vége!
Továbbra is a 4 fő egyéni teljesítményének köszönhetően magabiztos győzelemmel biztosítottuk a továbblépést!
A mérkőzés további pozitívuma volt, hogy további 4 játékos is tudott pontot szerezni. Sajnos még mindig az egyéni játék volt a jellemző, ritkán sikerült elérni, hogy legyenek passzok! Az biztos, hogy az "A" csoportban maradáshoz több összjátékra, pontosabb befejezésre, figyelmesebb emberfogásra lesz szükség!