A leány junior regionális bajnokság második fordulójában Szombathelyre utaztunk.
A lányok remekül kezdték a mérkőzést, az első percek csak rólunk szóltak. Jó tempót diktáltunk, kintről és bentről egyaránt veszélyesek voltunk. Aztán elkényelmesedett a társaság, megtört a lendület, ellenfelünk az első félidőben nagyságrendileg 15 támadó lepattanóval nem csak visszajött a meccsbe, de szünetre el is lépett tőlünk.
Fordulás után szigorodott a védekezésünk, nem is tudott annyi könnyű kosarat dobni a hazai csapat, ekkor azonban támadó oldalon hibáztunk túl sokat, ami lehetetlenné tette a fordítást.
Egyértelműen nyerhető meccset buktunk el, ami kizárólag akarati, mentalitásbeli tényezőkön múlt. A megnyert második félidőbe kell kapaszkodnunk, ahol már látszott valami abból a hozzáállásból, amit negyven percen keresztül szeretnénk látni.