Két olyan játékossal erősödik felnőtt férfi csapatunk, akik az elmúlt években markáns teljesítménnyel tették le névjegyüket az A-csoportban. Szabó Zsolt és Tóth Péter nemcsak a felnőttek játékoskeretét, hanem az Akadémia edzői stábját is erősíteni fogják.
Nem kell különösebben bemutatnunk a kosárlabda barátoknak Szabó Zsoltot és Tóth Pétert. A Szöszi becenévre hallgató, korábbi magyar válogatott 204 centis magasember úgy érezte: tud még mit mutatni a pályán, és játékosként folytatni szeretné. Szabó Zsolt egy évtizeddel ezelőtt Székesfehérváron szerzett bajnoki és kupagyőzelmet, de játszott Zalaegerszegen, Pakson és a svéd bajnokságban is.
Tóth Péter szintén itt ért fel a csúcsra, azaz személyében újabb székesfehérvári kötődésű, nagyon komoly múlttal rendelkező játékos érkezik csapatunkhoz. A rutinos irányító játszott Kecskeméten, Pécsett és Pakson is, az elmúlt éveket pedig a MAFC kötelékében töltötte, a Piros csoportos klub vezéreként.
Amellett, hogy a B-csoportos együttesünkben hétről hétre megcsodálhatjuk a játékukat, mindkét kosárlabdázó a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia edzői stábjában is helyet kap.
Miért döntöttetek a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia mellett?
Szabó Zsolt: Már az előző szezon végén szó volt róla, hogy ideigazolok, de akkor még úgy éreztem, hogy maradni szeretnék az Albánál és csak az edzői teendőkre koncentrálok. Túlságosan hiányzott azonban a játék, és szerettem volna még kosárlabdázni. Újra leültünk Matus Gábor ügyvezetővel, és megállapodtunk a közös munkát illetően.
Tóth Péter: Nagyon régóta ismerem a vezetőséget, hiszen annakidején, 2013-ban, Gábor és Kornél által kerültem Fehérvárra, és a jó kapcsolat az évek során megmaradt. Nem titok, hogy már korábban is beszéltünk arról, hogy itt folytassam, én azonban előtte szerettem volna elvégezni a Testnevelési Főiskolán a szakedzői képzést. Az volt a tervem, hogy néhány évig még csak játszom, de ez a lehetőség felülírta az elképzeléseimet. Örülök, hogy újra Fehérváron játszhatok, mert nagyon erősen kötődök a városhoz. Itt érzem magam otthon, itt születtek a gyermekeim és itt él a családom is.
Hogy látjátok: miben tudtok segíteni a B-csoportos csapatunknak?
Szabó Zsolt: Mivel az utóbbi időben nem játszottam olyan sokat az A-csoportban, szeretném ismét élvezni a játékot és meccseket nyerni. Emellett mindig is próbáltam segíteni, tanácsot adni a nálam fiatalabbaknak a pályán és azon kívül is.
Tóth Péter: Leginkább lendületet szeretnék adni a csapatnak. Korábban sokat dolgoztam együtt Bánéval, ismerem a filozófiáját és tudom, hogy mit vár el a csapattól támadásban és védekezésben. Abban is segíthetek, hogy ezeket a társak is minél hamarabb megértsék, hiszen így állhat össze teljes egésszé a támadásunk és a védekezésünk. Azt gondolom, az eddig látottakból, hogy jó csapatunk lesz.
A játék mellett az edzősködésbe is belekóstoltok. Van konkrét célotok, ahova edzőként szeretnétek eljutni? Melyik csapat mellé kerültök az Akadémián?
Szabó Zsolt: Gáll Dominik segédedzője leszek az U18-as fiúknál. A hétvégén pont hazai pályán játszanak selejtező tornát a srácok. Szeretném magam később kipróbálni olyan magas szinten, ahol csak lehet. Jó lenne később felnőtt csapatnál is edzősködni, de ehhez nagyon sok munka vár még rám.
Tóth Péter: Én az U12-es fiú csapathoz kerültem vezetőedzőként. Nem szerettem volna egyből nagyokkal foglalkozni, mert szerintem úgy helyes, ha végigjárom a ranglétrát, hogy a végén ne kezdőként kerüljek oda egy idősebb korosztályhoz. Jelentős változás lesz az életemben, hogy a játék mellett edzéseket tartok és mérkőzéseket is játszom, de ahogy a játékban, ebben is szeretnék fejlődni. Nagyon kíváncsi leszek az első néhány évre edzőként; utána már körvonalazódni fog, hogy hová juthatok el a későbbiekben.
Peti, Szöszi, köszöntünk benneteket a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia kötelékében!