DKKA

Megkezdődik a női Hepp Kupa

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Szigetszentmiklóson játszik az első fordulóban Szentpáli Gergő együttese vasárnap ebédidőben.

Fehér csoportos ellenféllel találta szembe magát női felnőtt együttesünk a Hepp Kupa első körében. A BKG Príma Szigetszentmiklós második csapata eddig mindössze egyetlen hivatalos mérkőzést játszott az idényben, amit 79-69-re nyert meg az Uni Győr ellen. Ez az egy győzelem a harmadik helyig repíti a Nyulasi Barbara irányította együttest a Fehér csoport kilences mezőnyében.

Nálunk értelemszerűen volt feladat a héten: a DVTK fiataljai elleni, kifejezetten rosszul sikerült mérkőzést követően kellett rendezni a sorokat. Ráadásul a lányok továbbra is Laufer Gabi nélkül szerepelnek, akinek még tart a rehabilitációja. Kifejezetten a védekezést kellett rendberakni a miskolci túra után, amivel nagyon nem volt elégedett a szakmai stáb.

Szentpáli Gergő vezetőedző elmondta: kellemetlen ellenfél lehet a BKG Príma, de a játékerejük nagyban függ attól, hogy az első csapatból – amely egyébként előző este a Sopront fogadja az A-csoportban – kik játszanak vissza a kupameccsre. Vezetőedzőnk szerint a szokatlan kezdési időpont nemcsak minket érint, hanem ellenfelünket is. Fontos lesz, hogy felpörögjünk és mi diktáljuk a tempót – tette hozzá.

A rend kedvéért: a továbbjutás ezen az egy találkozón dől el, a győztes pedig a második fordulóban folytathatja.

BKG Príma Szigetszentmiklós II. – Dávid Kornél KA

Szigetszentmiklós, vasárnap 11:00