Fiú junior csapatunk Kőbányán, leány kadettjeink a Törekvés ellen lépnek pályára.
Fiú U18-as csapatunk négy napon belül másodszor is megmérkőzik a Zsíros Akadémiával a Fehér csoportban. A vasárnapi hazai találkozón döntetlen körüli első félidő után a harmadik negyedben léptünk meg a kőbányaiaktól, akik a hajrában majdnem teljesen ledolgozták a hátrányukat – végül 7 ponttal győztünk, és 6/4-es mérleggel a második helyre ugrottunk a csoportban. A ZSAK közvetlenül mögöttünk áll 6/5-ös mérleggel, azaz igazi négypontos mérkőzés vár a srácokra csütörtök este.
Gáll Dominik vezetőedző elmondta: néhány apróságon változtatnak a hétvégi meccshez képest, valamint magas posztokon erősödik a gárda, hiszen Valicsek Donát mostanra felgyógyult betegségéből, a kerethez pedig ismét csatlakozik a kadettek közül Debreczeny Dávid. Szükség is lesz a jó fizikumú játékosokra, hiszen a szakember szerint az alsó posztos játék, a lepattanók és a zónára való reagálás döntheti el a rangadó sorsát.
Zsíros Akadémia Kőbánya – Dávid Kornél KA
Budapest, Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok, csütörtök 19:00
Leány kadettjeink két kerülettel arrébb lépnek pályára a Török Flóris-Törekvés SE otthonában. Sverteczki Sáráék eddig kiválóan szerepelnek a rájátszásban, hiszen az első körben mindhárom ellenfelüket legyőzték, és a 3/0-ás mérleg mellé jó hadiszerencse is társul, hiszen a csoportfavorit Kecskemét már két nem várt vereségnél tart – az egyiket pont Székesfehérváron szedte össze. A másikat pont a Törekvés otthonában, ami azonnal intő jel is lehet a lányok számára.
Kovács Dávid azt mondta a soron következő találkozó előtt, hogy továbbra sem szabad elkényelmesednie a csapatnak a győzelmek hatására, hiszen még egyszer mindenkivel találkoznak. Senki sem számolgat, mindenki a legjobb játékára törekszik Budapesten is – tette hozzá Kovács Dávid, aki azt is elárulta, hogy egy sérültje van a csapatnak, mindenki más viszont egészséges.
Török Flóris-Törekvés SE – Dávid Kornél KA
Budapest, Török Flóris Általános Iskola, csütörtök 19:15