Budapestre látogat Szentpáli Gergő csapata.
Már csak négy együttes reménykedhet a női B-csoport megnyerésében, és ezek közül az egyik a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia. Mellettünk a BEAC Újbuda, a Sportdarázs-SMAFC és a BKG Príma Szigetszentmiklós II. jutott el az elődöntőbe. Csapatunk az alapszakaszban a Piros csoport negyedik helyén végző BEAC-cal találkozik a kuparendszerben megtartott rájátszásban a döntőbe jutásért. A párharc vasárnap kezdődik az ELTE Sporttelepen, és jövő vasárnap, Székesfehérváron dől el.
Együttesünk meglehetősen régen, a bajnokság legelső fordulójában találkozott a BEAC-cal olyan mérkőzésen, amire értékmérőként lehet tekinteni. Az október 1-jei első fordulóban fordulatos, hullámzó összecsapáson 72-67-re nyertünk a sérült Laufer Gabi nélkül úgy, hogy a fővárosiak több A-csoportos játékost is bevetettek, de a két „nagyágyút”, a válogatott szintű Angyal Barbarát és Tóth Frankát nem nevezték. A székesfehérvári mérkőzés nem igazán tekinthető visszavágónak, hiszen az újbudai együttes juniorkorú játékosokkal állt ki a versenynaptár sűrűsége miatt.
Az erőviszonyokat most is meghatározza, hogy ellenfelünk milyen kerettel áll ki, minket viszont nem befolyásolhat a hazaiak keretösszetétele. Egyértelműen „sínen” van a csapat, amely az előző fordulóban a Vasas Akadémiát búcsúztatta úgy, hogy az összes különbség harmadát az első meccs első negyedében tették közé Frindt Nikiék. Érezhetően együtt vannak a lányok, jó a kémia, mindenki éhes a további sikerekre.
Szentpáli Gergő a pozitív jelek ellenére most sem vár könnyű párharcot. Mint mondta, azt szeretné, ha ugyanolyan energiákkal kezdenénk meg a BEAC elleni első meccset is, mint a negyeddöntőben a Vasas ellen. Vezetőedzőnk szerint ezúttal is az eladott labdák limitálása és a lepattanóharc megnyerése vezethet sikerre. A fővárosi mérkőzésen is a győzelem a cél – tette hozzá.
A találkozó, amelyről nem lesz élőképes közvetítés, 16 órakor kezdődik az ELTE Sporttelep 1. pályáján.
BEAC Újbuda – Dávid Kornél KA
Budapest, ELTE Sporttelep, vasárnap 16:00