Első európai idényére készül női csapatunk amerikai hátvédje. Légiósunk kiválóan szerepelt a felkészülési mérkőzéseken és vidám, mosolygós személyiségével újabb színt hozott a csapatba. Makenna Marisával beszélgettünk.
Utánanéztél, hogy hová is jössz pontosan?
Őszintén szólva nem sokat tudtam az Akadémiáról. Amit először megtudtam, hogy Dávid Kornél korábban az NBA-ben is játszott egyetlen magyarként. Aztán az ügynököm is mesélt róla, majd néhány leendő csapattársam kapcsolatba lépett velem, és tőlük is megtudtam néhány dolgot. Én is kicsit jobban utánanéztem a csapatnak, és kiderült, hogy a második vonalban nagyon sikeres volt, és sok tehetséges játékos alkotja az együttest. Nagyon vártam, hogy csatlakozhassak a csapathoz.
Milyen a városunk Pittsburgh-höz képest?
Székesfehérvár egy nagyobb városnak számít Magyarországon. A két település elég különböző, mert inkább Pittsburgh zajos, nagy felhőkarcolókkal. Itt, Fehérváron minden olyan békés, csendes, elég, ha csak megnézem, milyen a város, ha egy étterembe sétálok el: mindenki kint ül és beszélget. Ez teljesen más a háromszázezres szülővárosomhoz képest. Nyilván kicsit féltem, mert teljesen új helyre kerültem, de alig vártam, hogy játszhassak, és ez volt az erősebb érzés. Idegőrlő volt, hogy egy olyan országba megyek, ahol más az anyanyelv, mert nem tudtam, hogy kivel fogok tudni kommunikálni. Itt viszont sokan beszélnek angolul, ami lenyűgöző, hiszen én semmilyen más nyelvet nem beszélek. Már van Duolingo a telefonomon, és dolgozom rajta, hogy pár hónapon belül tudjak mondani néhány magyar mondatot. Pár szót már most is beszélek, például a számomat.
Milyen eddig a közös munka az új társaiddal?
Hogy őszinte legyek, nem nagyon voltak elvárásaim az elején, hiszen még sohasem játszottam itt. Nyitott voltam, és amikor ideérkeztem, akkor mértem fel, hogy milyenek a társak. Sokat tanulok tőlük, sok köztük a tehetséges játékos. Dolgozunk kémián és a szerepeken. Összességében nem voltak különösebb elvárásaim, de most már kíváncsian várom, hogy hogy fog alakulni ez az idény ezzel a tehetséges csapattal. A magyar bajnokságról azt hallottam, hogy egy nagyon erős és kiélezett liga. Ez tetszik, hiszen pontosan ilyet kerestem.
Milyen helyezéssel lennél elégedett a szezon végére?
Az a célom, hogy bejussunk a legjobb nyolc közé, ezért próbálok mindent megtenni és kivenni belőle a részemet. Nem leszek elégedett, amíg ezt el nem érjük. Minden egyes edzésen erősödik a kémia a csapaton belül. Egyre inkább megismerjük egymást. Most én érkeztem a legkésőbb, még teljesen be kell illeszkednem, hiszen a lányok nagy része tavaly már együtt játszott. A csapat gyors játékosokból áll, akik keményen dolgoznak és jó emberek – ezek miatt érdemes lesz kijönni a meccseinkre és megnézni minket.
Hogyan írnád le magad, mint kosárlabdázót?
Mindenképpen gyors játékosnak mondanám magam. Szeretem a gyorsindításokat, szívesen passzolom előre ilyenkor a labdát, ami sok lehetőséget tud teremteni, hiszen ilyenkor a legnehezebb a gyűrűt védeni és megállítani a támadást. Akkor is, ha én vagyok a védő, hiszen hátvéd a posztom. Szeretek futni, jó középtávoli és hárompontos dobó vagyok. Próbálok hozzászokni az itteni játékstílushoz és all-around játékos lenni, azaz jól passzolni és lepattanót szedni. A kedvenc játékosom Sabrina Ionescu, aki jól passzol, lepattanózik és a játék bármelyik szegmensében helytáll a pályán. Ilyen szeretnék lenni én is.
Mik a terveid az életben sportolóként és civilben?
A rövid távú tervem, hogy minél több meccset nyerjünk meg és minél jobb pozícióba kerüljünk a csapattal a szezon végére. A lehető legjobb szeretnék lenni, amit csak ki tudok hozni magamból, és közben segíteni a csapatnak is. Ezen kívül szeretnék egy kicsit utazgatni és felfedezni a világot. Hogy mi az életcélom? A tanári szakmát tanulom az Egyesült Államokban, és remélhetőleg előbb vagy utóbb tanár leszek. Általános iskolás fiatalokat szeretnék oktatni. Egyelőre eddig látok előre.
