Kezdődik a szezon!

Picture of Petz Gábor

Petz Gábor

Az Óbudai Kaszásokat fogadjuk a Piros csoport rajtján.

Akadémiánk felnőtt férfi csapata is megkezdi az éles meccsek sorát. A Piros csoport alapszakasza hazai összecsapással kezdődik: a tavalyi tizenharmadik helyezett Óbudai Kaszások érkezik az MKOSZ Edzőközpontba. Egy osztályváltás mindig nehéz dolog, együttesünk viszont több olyan játékost is a soraiban tudhat, aki rendelkezik A-, illetve Piros csoportos tapasztalattal. A felkészülési időszakban is megmutattuk, hogy versenyre tudunk kelni a másodosztályú együttesekkel: a Phoenix-MT Fótot le tudtuk győzni, a Kaszások ellen végig, a MAFC ellen pedig sokáig szoros meccset játszottunk.

A Kaszások tavaly osztályozón harcolta ki Zöld csoportos döntős ellenfelünk, a Tiszaújváros ellen a bentmaradást. A drámai párharcot követően némileg átalakult a keretük: többek között Supola Zoltán és Armaghani Ármin távozott, és több jól csengő játékossal erősítették meg a rotációt: Bagó Martin, Madár András, Radics Gerzson, Kevin Swanson és Szántó Dániel is fekete-sárgában pattogtat idén.

Péntek este valószínűleg teljes kerettel, kipihenten tudunk felállni, így bízhatunk benne, hogy a fóti felkészülési tornán elkövetett hibák fixálása szoros mérkőzést eredményez, esetleg a javunkra billenti a mérleget.

A találkozó péntek este 19 órakor kezdődik az MKOSZ Edzőközpontban, a belépés pedig idén is ingyenes lesz. Aki az internet előtt szurkolna a srácoknak, az megteheti a Hunbasket.tv felületén vagy a Hunbasket TV XX YouTube csatornán.

Dávid Kornél KA – Óbudai Kaszások

MKOSZ Edzőközpont, péntek 19:00

Három órával korábban az U21-esek is összecsapnak egymással. A Kaszások tavaly a 9. helyet szerezte meg az alapszakaszban, ami így ősszel inkább csak érdekesség, mintsem viszonyítási pont. A mi U21-es csapatunk új edzőpárossal, Kodak Gergővel és Zarko Djuric-csal kezdi a szezont. A csapat vezetőedzője a meccs előtt elmondta: az első néhány összecsapás az ismerkedéssel fog telni, mert sokszor elég foghíjasak az edzések. A csapat magja az U19/B együttesünkből fog kikerülni, de minden fordulóban egyeztetnek a junior edzők, hogy ki hol áll rendelkezésre. Nem a legerősebb kerettel állunk ki és leginkább a saját dolgainkra koncentrálunk, hogy viszontlássuk az edzéseken gyakoroltakat – mondta el Kodak Gergő.

Dávid Kornél KA U21 – Óbudai Kaszások U21

MKOSZ Edzőközpont, péntek 16:00