A fiúk Székesfehérváron, a lányok a fővárosban harcolhatják ki a főtáblás szereplést.
Fiú kadett együttesünk a nyáron új edzővel, Tóth Viktorral vágott neki a munkának. Most hazai pályán játszhatják a selejtezőt a Ciszterci Gimnáziumban. Az ellenfelek a Zsíros Akadémia Kőbánya, a Vasas Akadémia B-csapata és a Soproni Sportiskola SMAFC lesznek. A négy csapatból három jut a főtáblára, így legalább egy győzelmet biztosan be kell zsebelni a hétvégén. A csapatkapitány, Szalai Dominik szerint ez reális célkitűzés.
„Kemény és izzasztó fizikai munkával telt az elmúlt időszak. Leginkább az intenzív egészpályás letámadást és azt agresszív védekezést gyakoroltuk az edzéseken. Ez az alapja az eredményes csapatjátéknak. Elengedhetetlen persze a magabiztos, szervezett támadójáték is, amit szintén tudtunk gyakorolni az edzéseken és a felkészülési meccseken.
A csapat felkészült a selejtezőre. Összeszoktunk és jól kommunikálunk a pályán és a kispadon. A pályán kívül is megvan az összhang. Nem volt zökkenőmentes az alapozás, hiszen volt pár sérülés és betegség, de összességében kiváló felkészülést tudhatunk magunk mögött.
Örülök, hogy itthon játszhatjuk a selejtezőt, hiszen egy teljesen felújított teremről van szó. Ez eleinte nekünk is szokatlan volt, de mostanra belaktuk. Természetesen jelent némi előnyt, hogy hazai pályán játszhatunk. Szerintem a kemény védekezés és a jó összhang lehet a győzelmek kulcsa, de persze vissza kell adnunk támadásban is, amit az edzéseken gyakoroltunk. Bízunk magunkban, hogy elérjük a főtáblát, lehetőleg minél jobb helyezéssel” – mondta Dominik.
A DKKA mérkőzései:
Dávid Kornél KA – Soproni Sportiskola D.U.N.K. SMAFC
Ciszterci Szent István Gimnázium, szombat 12:00
Dávid Kornél KA – Vasas Akadémia/B
Szombat 18:00
Zsíros Akadémia Kőbánya – Dávid Kornél KA
Vasárnap 11:30
Hasonló a helyzet a lányoknál is: Négyből a legjobb három hely egyikét kellene megszerezni a főtáblára jutásért. Kovács Dávid csapatának annyiból lesz nehezebb dolga, hogy idegenben, a Vasas pályáján kell megszerezni azt a (legalább egy) győzelmet. A lányok selejtezős ellenfelei a Vasas Akadémia második csapata, a Radobasket Törökbálint és a BEAC Újbuda M-jelzésű együttese lesz. Stein Flóra, a csapat játékosa szerint az összeszokottság lehet a csapat előnye.
„A lányokkal nagyon jól kijövünk, hiszen több évet eltöltöttünk együtt, elsősorban a 2009-esekkel. Másrészt mindenki alkalmazkodó, befogadó és nyitott. Lassan két hónapja edzünk együtt, szerintem kezd összeállni a játék a pályán és kezdjük megszokni egymás gondolkodásmódját.
A csapat nagy része zsinórban háromszor eljutott a B-döntőbe, tavaly nálunk 1-2 évvel fiatalabbak is tudtak szerepelni a legjobb 16 között. Szerencsések vagyunk, hogy ennyi tapasztalatot szereztünk, és egyszersmind ez motivál is bennünket az idei évre. Ahogy vezetőedzőnk, Dávid is mondta a felkészülés elején, nem az eredmény a legfontosabb, hanem az odaadás és a szeretet a sportunk iránt – már tavaly is ezt képviseltük.
Pont ezek a tényezők lehetnek kulcsfontosságúak az eredményekhez a hétvégén. Létfontosságú, hogy támogassuk és segítsük egymást akár játék vagy edzés közben, akár a csarnokon kívül. Egy jó szó vagy a kispad szurkolása rengeteget jelent. Edzéseken a koncentráció, a meccseken a kommunikáció játszik jelentős szerepet” – mondta Stein Flóra.
A DKKA mérkőzései:
Dávid Kornél KA – Vasas Akadémia/B
Budapest, Pasaréti Sportcentrum, szombat 10:00
Radobasket Törökbálint – Dávid Kornél KA
Szombat 16:00
Dávid Kornél KA – BEAC-Újbuda/M
Vasárnap 12:00